Folynak a nyilvános és háttéregyeztetések az Európai Unióban, hogy kik töltsék be a legfontosabb vezetői tisztségeket. A legbefolyásosabb tagországok (Németország, Franciaország) megpróbálnak minden hatalmat a kezükben tartani, a kisebb országoktól, valamint a keleti tömbből később csatlakozott országoktól pedig elvárják, hogy felzárkózzanak, azaz végrehajtsák az utasításokat. Az elmúlt tíz-tizenöt év során kezd láthatóvá válni, hogy az európai értékek sokszínűek, ezt a sokszínűséget pedig nem könnyű egyeztetni, vagy lehetőséget adni arra, hogy minden ember, minden közösség a maga értékrendjének megfelelően éljen. Amíg létezett a vasfüggöny, a kelet-európai ember úgy tekintett a Nyugatra, mint a nagy lehetőségek világára, ahol minden szép és jó, minden feltétel adott ahhoz, hogy az egyén megvalósítsa önmagát. Miután megnyílt a határ, és lehetőség nyílt betekinteni az addig csak álmodott világba, bebizonyosodott, hogy nem minden úgy van, ahogy azt sokan megrajzolták, lehet, hogy valaha más volt az a sokat keresett világ, de mára már megváltozott. Most az évtizedeken át vágyott és keresett világ kitárult előttünk, de nehezen tudjuk elfogadni, hogy nem erre vágytunk, nem ebben hittünk, és nehéz megértetni önmagunkkal, hogy a jelenlegi alkudozások sem amiatt történnek, hogy a sokat hangoztatott közös Európában minden ember megvalósíthassa önmagát. Ki tud még hinni abban, hogy a lelkében dúló vihar ide-oda ingadozása megszűnik, és lesz lehetőség a valóságra támaszkodni? Kétségtelen, hogy a technika fejlődése óriási méreteket ölt, az emberek többségének a tudati és lelki fejlődése viszont megdöbbenő módon visszaesett; bátran kimondhatjuk, hogy szolgalelkeket és mozgatható bábukat nevelnek, akik a hatalmi érdekeknek megfelelően irányíthatók. Az Európai Unió — amihez nagy reményeket fűztünk — milyen mértékben ad lehetőséget arra, hogy sorsának alakítója legyen akkor is, ha nem ért egyet a Nyugat politikájával, ha szerinte egészen más az érték, mint amit elvárnak tőle? Amiről a vasfüggöny mögül azt hittük, hogy szép és jó, közelről egészen más. Komédiásokká válnak az emberek, sokszor fárasztó, unalmas szerepet játszanak, amivel nem értenek egyet, de meg kell tenniük, hogy megéljenek. Az értéket egyre nagyobb mélységekbe tapossa az érdek, ami oda vezet, hogy az egyszerű, hétköznapi ember is el kell döntse: megy a hullámmal, vagy ott marad a kilátástalanságban? Az Európai Uniónak előbb-utóbb lesznek vezetői, de azok olyan érdekeket fognak majd képviselni, amelyek aligha teszik jobbá a komédiázásra kényszerült emberek életét.

Elek György