Sok szó esik manapság arról, hogy a felgyorsult világunkban minden gyorsabban történik, mint ahogy az régebben történt, és annyira gyorsan megy előre a világ, hogy amiről lemaradunk, azt már nincs idő pótolni, mert ha pótoljuk, újabb dolgokról maradunk le. Sokat vitatkozunk azon is, hogy az a jó, ha valaki, valakik mindig jelzik, figyelmeztetnek arra, hogy mi fog történni, mire kell odafigyelni, vagy hagyni kell, hogy mindenki maga döntse el: mi az, ami számára fontos, miről nem akar lemaradni, mi az, ami mellett csak elmegy úgy, hogy oda se figyel. Egyre többször tapasztaljuk, hogy az individualizmusra épülő élet nem működőképes; ahhoz, hogy fenntartható alapokra építsünk, családokban, közösségekben kell élni. Azok, akik ezt eddig tagadták és tagadják ma is, talán amiatt teszik, mert ha egyetértenek, meg kell határozzák vagy el kell fogadják a már meghatározott közösségi szabályokat. Az embereket a közös értékek és értéktelenségek kötik össze. Megdöbbentő, hogy a mai emberek közül milyen kevesen választják az értékeket. Hogy miért, arra a leglogikusabb válasz az, hogy az értékekre, elvekre épülő élet feladatokkal, kötelezettségekkel, lemondásokkal, elfogadásokkal jár. Az értékekre épülő élet kialakulása egyszerre történik a személyiségfejlődéssel. Ezen a téren nem indul minden ember egyenlő eséllyel. Sokat számít, hogy mit hoz magával a génekkel, mit lát-hall és tapasztal otthon a családban — vagy aki autonóm életet folytat az őt érintő közösségekben —, mennyire tudja, hogy mit akar és miről képes lemondani, mit képes megtenni azért, hogy értékekre alapuló életet éljen, ezzel előnyt teremtve gyerekei számára az induláshoz.

Azzal indítottam, hogy a felgyorsult világunkban minden gyorsabban történik, mint ahogy az régebben történt, és annyira gyorsan megy előre a világ, hogy amiről lemaradunk, azt már nincs idő pótolni, mert ha pótoljuk, újabb dolgokról maradunk le. Azok a szülők, akik hangsúlyt kívánnak helyezni arra, hogy életükkel mintát, példát mutassanak a gyerekük számára, hogy az ne induljon hátrányos helyzetből a személyiségfejlődés útján, mit nyernek vagy mit veszítenek a maguk életében? Mert elsősorban meg kell küzdeni azért, hogy az apa és az anya együtt haladjon a személyiségfejlődés útján, ami csak úgy lehetséges, ha a fejlődés magasabb szintjén lévő fél pozitív tulajdonságait a másik fél is át tudja venni.

Ha körülnézünk magunk körül, azt tapasztaljuk, hogy az emberek nagy része, ha már mindenképpen le kell mondania valamiről, az érzelmi életről fog lemondani. Az emberekben egyre kevesebb az érzés. Nem szeretik egymást — és ami megdöbbentő —, a házastársak érzelmi élete is elhidegül az anyagi javak hajszolása közben. Nem meglepő, ha elég korán rideggé és érzelmileg közömbössé válik a gyerek is. És mi történik? Rohanunk, a legtöbbször sikerül is kisebb-nagyobb anyagi tőkét felhalmozni, de egyszer csak észrevesszük, hogy negyven-ötven évesen érzelmileg teljesen ridegekké válunk. Sokan azt mondják, így is lehet élni, bár ez az élet nem emberi.

Elek György