Tőkéczki László történész, egyetemi tanár az 1956-os magyarországi forradalomról, a romániai magyarokra gyakorolt hatásáról, az események következményeiről, valamint a történelemírás és -oktatás problémáiról beszélt október 23. alkalmából.

— Professzor úr, 1956-ban Románia lényegében el volt szigetelve Magyarországtól, hogyan szereztek tudomást a romániai magyarok a forradalmi eseményekről, és hogyan szervezték meg a maguk megmozdulásait?

— Ez nagyon bonyolult összefüggésrendszer, mivel 1956-ig személyes kapcsolatok nem voltak, sőt utána sem, így teljesen természetes, hogy a rádión keresztül értesültek az emberek arról, hogy körülbelül mi történik Budapesten. A romániai sztálinista rendszer még a magyarországinál is durvább volt, a magyar kisebbséget pedig a magyarországinál is durvábban érte az elnyomás. Az emberek számára váratlan ügy volt, senki nem gondolta, hogy Magyarországon létrejöhet az, ami 1956-ban néhány napon át történt. Az események fellelkesítették a határon túli magyarokat, hiszen számukra nem csak érzelmileg, hanem politikailag is fontos lett volna, hogy javuljon a helyzetük, ezért a fiatalok és az értelmiség körében bizonyos szervezkedések, bizonyos fajta „magyar utat követés”-nek a képzete vetődött fel. Az igazság az, hogy — sajnos Magyarországon is — lehetett tudni, hogy az adott viszonyok között a szovjet kommunista vezetés nem fogja eltűrni ezeket a dolgokat, a románoknak meg jól jött, hogy a magyaroknak a nemzeti elnyomását a forradalomra hivatkozva el lehet kezdeni még súlyosabbra fordítani, és ez így is lett. Magyarán gyakorlatilag olyan embereket is bíróság elé állítottak, meghurcoltak — voltak kivégzések, deportálások meg egyebek —, akiknek igazából az adott politikai viszonyok között nem is volt cselekvési lehetősége. Az, ami 1956-ban Romániában történt, tulajdonképpen egy olyasfajta ártatlan dolog volt, mint Magyarország jelentős részén is. Semmiféle bosszúállás vagy a fennálló rendszer híveivel szemben semmilyen erőszak nem nagyon fordult elő, talán elvétve, ennek ellenére a megtorlás sokszoros volt, és még egyszer mondom, a román hatalom különösen fontosnak tartotta, hogy az itteni magyar közösségnek emblematikus vezetőire, értelmiségi képviselőire csapjon le és lehetőleg fokozza a helyi közösségeknek a megfélemlítését azzal, hogy olyan embereket is belevont a bosszúhadjáratba, akik egyébként nem követtek el semmit, nem is követhettek el, mert Romániában az elnyomás olyan tökéletes volt, hogy az emberek igazából nagyon kevésszer tudták a véleményüket kifejezni. Sajnos a korabeli kádárista vezetés még csak nem is tiltakozott az ártatlan emberek meghurcoltatásakor, hiszen maga is ezt tette. Magyarországon is a megtorlás, a kommunista diktatúra ellenfeleire való lecsapás tudatos volt, koncepciós perek, halálos ítéletek születtek. A különbség az volt a romániai és a magyarországi helyzet között, hogy Magyarországon néhány napra a nép magához ragadta a kezdeményezést, elvileg a szovjet csapatok elkezdtek kivonulni, de egyik oldalon vonultak kifelé, a másik oldalon jöttek be az újabb megszálló csapatok. Romániában semmiféle olyasfajta dolog nem történt, az ottani románság nagyon kis százaléka szimpatizált a magyarokkal. Nagyon kevés román volt, ezek is elsősorban nem Erdélyben, hanem inkább a partiumi részeken voltak, akik szimpatizáltak a magyarokkal.

— Erdélyben és a Partiumban nagyon sok tizenéves fiatalt is bebörtönöztek, akik nem igazán tudták, hogy mi a forradalom, talán nem is hallottak a magyarországi eseményekről.

— Itt egyrészt az értelmiségnek és az egyetemistáknak a megfélemlítése volt a cél, másrészt ugye ilyen esetekben, amit mondott, a gyerekek bebörtönzése a helyi közösségek megfélemlítésének tudatos szándékára utalt. Az, amit a román titkosszolgálat, a rendőrség, az elnyomó apparátus csinált, az kifejezetten arról szólt, hogy a magyarságra nézve ezt a helyzetet az ő érdekükben ki kell használni, ennek pedig ez lett a következménye. Gyakorlatilag Magyarországon is az történt, hogy nagyon sok helyen összeszedtek fiatalokat, és elkezdték őket Kárpátaljára szállítani. Ez egy egységes politikai eljárásnak a részenkénti megvalósítása Magyarországon és Romániában is.

— Mivel magyarázható az, hogy még mindig nagyon sok történész törekszik tudatos történelemhamisításra?

— Ez valószínűleg, de nem kizárólagosan, életkori dolog is. Az, aki évtizedekig a hamisságot, a hamisítást, a nem igazat szolgálta, és ezáltal jutott könyvkiadáshoz, ezáltal jutott a tudományos pályán bizonyos fajta tudományos legitimációhoz, az nyilván részben nem tud mást és nem is akar mást mondani, mint amit korábban írt, mert ez nagyon nehéz önmagával való szembenézésre kényszerítene sok embert, másrészt pedig, több évtized alatt kialakultak azok a haszonélvezői körök, amelyek nem az igazságot szolgálták soha és most sem azt szolgálják, hanem azt, ami az érdekükben áll.

— Mi az oka annak, hogy a magyarországi baloldali pártok még mindig távolságot tartanak a határon túli magyarokkal?

— Ez azzal függ össze, hogy a magyarországi baloldalnak a 19. század végén, a 20. század elején létrejött közösségei éppen azért, mert Magyarországon egy erős hazafias, nemzeti felfogás uralkodott, eleve a nemzetköziséget, meg ateizmust és materializmust választották ideológiának, mint ahogy most is. Ezt sajnos a legutóbbi önkormányzati választáson is láttuk, ezen az alapon, az ilyen jelszavak hangoztatásával számíthattak nyugat-európai médiatámogatásra. Amikor eljött az első világháború, akkor a baloldali képviselők nem a történelmi Magyarország védelmében, hanem egy másodlagos, harmadlagos cél érdekében működtek, hogy demokratizálni kell Magyarországot, létre kell hozni egy nyugat-európai típusú társadalmat, függetlenül attól, hogy voltak-e annak feltételei vagy nem. Ez azóta is így van. Magyarán ez több mint százéves hagyomány, tehát nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr az egyik beszédében elmondta, hogy mikor lehet kompromisszumot kötni a baloldallal: ha lemond a nemzetellenességről, ha lemond az egyházellenességről, és lemond arról, hogy a magyar nemzeti érdekeket a nyugati érdekeknek, a nagytőkés érdekeknek rendeli alá. Akkor utána tényleg lehet vitatkozni arról, hogy a hátrányos helyzetű csoportoknak az életét hogyan lehet megkönnyíteni, hogyan lehet fokozatosan megegyezni arról, hogy bizonyos kérdésekben mind a két fél, akár a jobb-, akár a baloldal elsődlegesen a honfitársak érdekeit nézi.

— Visszatérve a történelemhamisítókra: ezek közül sokan tanítanak, hamis információkat visznek be a köztudatba, nem veszélyes ez a jelen és jövő tudatformálásának szempontjából?

— Ez egy olyanfajta kérdés, ami ugye mindig azzal függ össze, hogy egy társadalom hogyan alakul át. Annak csak örülni lehet, hogy a magyarországi 1989–90-es átalakulás békés volt, de ennek megvan az ára. A békés átmenet azt jelentette, hogy gyakorlatilag semmiféle számonkérés, semmiféle elszámoltatás nem történt, gyakorlatilag mindenki abban a pozícióban maradt, ahol volt. Nagyon kevés volt a változás, ez főleg a politikán keresztül történt, ennek az a következménye, hogy a saját érdekét védő régebbi elit meg tudta szerezni a média támogatását, a nyugatiak támogatását és sajnos nagyon sok olyan emberét is, akinek nem az lett volna az érdeke, hogy a régieket támogassa, de az ő fejét a Kádár-rendszer tömte meg.

— Sokat beszélnek a magyarság egységes történelmének a megírásáról, hogy azt tanítsák majd az egész Kárpát-medencében. Van esély rá, hogy ez elkészüljön és tananyaggá váljon?

— Ilyesmit soha nem lehet megvalósítani. A történelemmel kapcsolatban nem csak az értékeknek, hanem az érdekeknek a sokfélesége is mindig felvetődik. A történetírás lassan alakul át, azért ma már vannak bizonyos pontok, amelyekkel kapcsolatban azért mindenki egyetért. Ma már Magyarországon egy jelentős réteg 1956 tekintetében nem osztja a régi kommunista vezetésnek a nézeteit, ugyanígy vannak ma már olyan kérdések, amelyekben a magyar történetírás egyetért, de olyasmi, hogy egységesen, egyfajta nemzeti alapon történjen a történetírás, belátható időn belül nem várható.

— Sokszor elhangzik, hogy az 56-os események nagy része még mindig feltárás alatt van, sok mindent még nem tudunk.

— Ez részben így van, részben nem. Teljesen nyilvánvaló, hogy a dolgok általános feltárása nagymértékben előrehaladt, ugyanakkor konkrét területeken, adott esetben városokban, bizonyos szakmákban, egyházakban stb., hogy mi, hogyan történt 56-ban, az bizony még feltárásra vár.

— Ön szerint a magyar összefogás meg fog-e valaha valósulni?

— A magyar összefogás azért ma már kilencvenszázalékos, mert 2005 decemberében a szocialisták, élükön Gyurcsány Ferenccel, a kettős állampolgárság ellen agitáltak, ma már Gyurcsány egyedül van ezzel, a szocialista párt a kettős állampolgárság tényét és összefüggésrendszerét elfogadta. Sok minden változott, de az, hogy egy nemzeti egység létrejöjjön, ahhoz generációváltásra van szükség.

Elek György