Vidék

Érszakácsiba került a gyémántfakanál

2013.08.17 - 19:57

Az érszakácsiak csapata által készített töltött káposzta nyerte a tasnádi bográcsfőzőverseny nagydíját, azaz a gyémántfakanalat.

Tikkasztó melegben főttek a bográcsgulyások és más finomságok szombaton, a tasnádi üdülőközpont bejáratával szembeni területen, az RMDSZ tasnádi szervezete által rendezett hagyományos bográcsfőzőversenyen. A résztvevő tizenkét csapat már korán reggel felállította standjait, és nekilátott az ínycsiklandozó finomságok készítésének. A szervezők idén először nem csak a bográcsban főtt ételeket, hanem a főfogásokat és a desszerteket is díjazták.

A rendezvény hivatalos megnyitóján Bendel József, helyi RMDSZ-elnök, Pataki Csaba szenátor, valamint Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese köszöntötte azt a jelen lévő 12 csapatot, amelyek között a házigazda tasnádiakon kívül érkeztek közösségek Szilágypérből, Magyarcsaholyból, Érszakácsiból, illetve Sződemeterről.

Hogy mennyire ízletesek voltak a résztvevő csapatok által készített ételek, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy koradélután már voltak olyan standok, ahol az ennivaló elfogyott. Itt megemlíthetjük, hogy innivaló viszont mindenhol akadt. Ebből a szempontból ugyanis a szilágypéri borászok, a magyarcsaholyi pálinkafőzők és mindannyi résztvevő csapat felkészülten érkezett a meglehetősen kellemes hangulatú rendezvényre, amelyen idén is Tóga István biztosította a muzsikaszót.

A verseny díjazása délután 4 óra körül zajlott, a díjakat Kiskasza László zsűrielnök, valamint az időközben Csomaköz Napjáról megérkezett Erdei D. István parlamenti képviselő nyújtották át. A zsűri gondoskodott arról, hogy senki se térjen haza üres kézzel, így minden résztvevő csapatot jutalmaztak, legyen szó arany-, ezüst-, vagy bronzfakanálról, különdíjról, vagy szimpátiadíjról.

A főzőcsapatok tagjai között végzett kisebb felmérésem eredményeként kiderült, hogy mindenki remekül érezte magát a baráti, családias jelleget viselő versenyen, kihangsúlyozván, hogy az eddig eltelt évek során számos fejlődést tapasztaltak mind a hangulatot, mind a szervezést illetően. Közülük, a rendezvény sikerességét nyomatékosítva, szinte mindannyian így fejezték be mondandójukat: „Jövőre veletek ugyanitt!”

 

Tasnádi bográcsfőzőverseny

A főzőverseny nagydíja – Gyémántfakanál: Érszakácsi – töltött káposzta;

Bográcsban készült ételek:

Aranyfakanál: Tasnádi Gemeinsam Ifjúsági Szervezet – babgulyás;

Ezüstfakanál: Tasnádi Református Gyülekezet – palócgulyás;

Bronzfakanál: Sörminátorok (Tasnád) – bográcsos, Szilágypéri borászok – babgulyás;

Főfogások:

Aranyfakanál: Berku Völgyi Vadásztársaság – vargányás szarvasszeletek vörösborban;

Ezüstfakanál: Tasnádi RMDSZ – körömpörkölt;

Bronzfakanál: Tasnádi Német Demokrata Fórum – báránypörkölt vörösborban;

Desszertek:

Aranyfakanál: Magyarcsaholyi Mesterszakácsok – csöröge;

Ezüstfakanál: Berku Völgyi Vadásztársaság – stangli hájastésztából;

Különdíjak: Magyarcsaholyi Mesterszakácsok – erdélyi kapros töltött káposzta, Tasnádi Gemeinsam Ifjúsági Szervezet – eredeti kürtős kalács, Sződemeteri Kölcsey Ferenc Emlékcsapat – bográcsgulyás;

Szimpátiadíj: SFL Technologies (Tasnád) – bográcsgulyás.

A zsűri tagjai: Kiskasza László (elnök), Irimiás László, valamint Ruff Zsófia titkárnő.

 

ifj. Deák Endre