Sport

Erőteljes visszatérés

2015.06.09 - 19:28

Fülöp György edző munkájának köszönhetően Nagy Attila ismét formába lendült, és 400 méter gáton 51 másodperc alatti időt futott.

Megközelítette egyéni csúcsát 400 méter gátfutásban a szatmárnémeti Nagy Attila, aki az elmúlt hétvégén Piteşti-en, egy válogatóversenyen 50:98 másodperces idővel zárt az első helyen.

A Szatmárnémeti SK egykori atlétája néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Bukarestben folytatja sportolói pályafutását, de rövid időn belül átigazolt a CSM Iaşi–CS Dinamo csapathoz. Az eredmények viszont elmaradtak, ráadásul a majd’ két méter magas szatmári srácnak az ottani edzések sem feküdtek, így az év elején hazatért. Néhány hónap szünet után, márciusba kezdte ismét az edzéseket azzal a trénerrel, akivel ifjúsági korosztályosként érte el a legjobb eredményeket. Fülöp György irányításával ismét lendületbe jött Nagy Attila. Néhány héttel ezelőtt Szlovákiában már 51 másodperces időt futott, az 51:46-tal pedig a harmadik helyen zárt a klubok Európa Kupa küzdelmében. Ezután Piteşti-en, a Romániai Internacionálén további két tizedet faragott az idejéből. Néhány nappal később, az elmúlt hétvégén ismét Piteşti-en állt rajthoz Attila, ahol sikerült majdnem fél másodperccel megközelíteni egyéni csúcsát, amelyet 2010-ben futott (50:33). A únius 20-i görögországi csapat Európa Kupán tovább faraghat az 50:98-as időből.

Ifik

Az elmúlt hétvégén Piteşti-en zajlott az összetett próbák országos bajnoksága, ahol a Szatmárnémeti LPS-CS edzőjének, Radu Achimnak két tanítványa dobogóra állhatott. Szemák Dániel a junior I korosztályban a tízpróba versenyszámban szerzett bajnoki címet 5543 ponttal, míg a nyolcpróbázó Gheorghe Corodan 4334 ponttal a junior II korosztály bronzérmét szerezte meg.

Archív felvétel