Nagykároly

Erősségeiket kidomborítva, a társadalmi elfogadásért

2016.10.28 - 14:29

Véget ért az a négyhónapos projekt, melyet a Nagykárolyi Down Alapítvány munkatársai a szatmárnémeti Rotary Klub támogatásával bonyolítottak.

Egy nagyon sikeres, eredményekben és élményekben gazdag projekt záró rendezvénynek volt a helyszíne tegnap a nagykárolyi Szent László Közösségi Ház díszterme. A Nagykárolyi Down Alapítvány irányítói, Hargitay Erzsébet és Bertus Gabriella köszönetet mondtak mindenkinek, aki a nyertes projektjük sikerre vitelében szerepet vállalt.

„A négy hónapos pályázat alkalmat adott a zene, a tánc és a festészet fejlesztésére, megismerésére. Oroszlánrészt vállalt ebben Lendvay Zoltán festőművész, Papp Krisztina és Jónucz Alfonz zenetanár, Hevele Erika tanítónő, Horváth Lajos hegedűs és Raluca Păvăluc tánctanár. Alapítványunk minden munkatársa, önkénteseink és a szülők is kivették részüket a szervezésből és a munkából. A pályázatban részt vevő tíz fiatal, kitartóan, szívósan dolgozott, sok biztatással és munkával érte el azt, amit ma a nagyközönségnek is bemutatott. Aki mindezt megörökítette fotóival, az nem más, mint Bikfalvi Zsolt, a Vénig László Fotóklub fotóművésze. A tevékenységeink négy helyszínen zajlottak: festegettünk a bobáldi tóparton, a fényi erdőben, a Károlyi-kastély kertjében, de központunk tornaterme is műhelysarokká alakult. A négynapos táborunkban is zenéltünk, festettünk és táboroztunk, s mindehhez ideális helyszín volt a kastély parkjában található lovarda emeleti szállásrésze, amit kibéreltünk a tábor időszakára. Ezeken a programokon kívül volt bográcsfőzés, fagylaltozás, móka és szórakozás, ezek a tevékenységek mind színesítették az életünket. A pályázatunk tanulsága az, hogy kimozdította fiataljainkat a mindennapok rutinjából, önállóságra próbálta nevelni őket, megtanulhatták, hogy milyen együtt dolgozni és szórakozni, és remélhetőleg a jövőben is segíti majd ez őket a társadalomba való beilleszkedésben. Pályázatunk másik fontos aspektusa az önkéntesség volt. Bevontunk három nagykárolyi iskolát — a Kalazanci Szent József Gimnáziumot, a 2-es és 3-as számú általános iskolákat —, ahonnan kétszáz diák érkezett, hogy együtt dolgozhassunk. Bertus Gabriella, alapítványunk menedzsere és a pályázat írója úgy gondolta, hogy nagyon időszerű mindez, meg kell ismertetnünk az V–VIII. osztályos diákokkal az alapítvány munkáját, a fiataljaink napi rutinját, életét. Meg kell tanítanunk őket arra, hogy mit is jelent az önkéntesség, és mindezek által kedvet és érdeklődést kell ébreszteni bennük arra, hogy a jövőben beiktassák életükbe a másokkal való törődés fogalmát, az empátiát, a másság elfogadását. Úgy érezzük, hogy hatalmas lépést tettünk meg ezen az úton is, s mindezért nemcsak a gyerekeknek jár köszönet, hanem az iskolák vezetőinek és osztályfőnökeiknek is” — mondta Hargitay Erzsébet.

A fotókból és festményekből álló kiállítás megtekintését megelőzően a projektben részt vevő fiatalok szüreti időszakhoz kapcsolódó zenés, táncos, hangszeres műsorral kedveskedtek az alkalomra érkezett vendégeiknek.

Tőtős Tímea