Vidék

Erősítené a megyei MPP-t az új elnök

2019.05.17 - 14:34

Tar Miklóst, az MPP mezőteremi szervezetének elnökét, a község polgármesterét választották meg az MPP Szatmár megyei szervezetének élére. A tisztújítás szerdán volt, a célokról, az RMDSZ-hez való viszonyról, az EP-választással kapcsolatos álláspontjáról kérdeztük.

— Milyen célkitűzésekkel vág neki a Magyar Polgári Párt megyei elnökségének?

— A megyei elnökséget úgy képzeltem el, illetve azért vágtam bele, mert kihívásnak érzem. Bízom abban, hogy megmutathatom, igenis lehet fejlődni, lehet még többet tenni ezért a pártért. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a volt elnökünk sokat tett ezért a pártért, és ténylegesen le a kalappal az előtt, amit véghez vitt. Mindig kitartott, és sok rossz dolgon ment keresztül. Mikor magára is maradt, akkor is felállt és ment, vitte tovább… A célkitűzésem az, hogy erősödjünk. Minél több szervezetet akarunk létesíteni, és már készülni akarunk a jövő évi helyhatósági választásokra. Reméljük, hogy fel tudjuk venni a versenyt a testvérpártokkal, azaz a másik két magyar párttal. Ám nekünk nem az a szándékunk, hogy ellenük tevékenykedjünk, hogy úgymond keresztbe tegyünk nekik, hanem a magyarságnak, a magyar választópolgároknak szeretnénk alternatívát nyújtani. Meg szeretnénk mutatni, hogy van az MPP, amelyik elég jól működik. Van négy polgármesterünk Szatmár megyében, három alpolgármesterünk és több tanácsosunk. Ezen szeretnénk javítani, hogy legyünk még többen, legyünk erősebbek, hogy szép dolgokat vigyünk véghez.

— Hogy alakult a megválasztása?

— Három jelölt volt: Márton Botond, Zazula Béla és én. Szavazást tartottunk, az első körben Márton Botond és én nyolc-nyolc szavazatot kaptunk, míg Zazula Béla hármat. A második körben — amelyben immár csak ketten vettünk részt — 11 szavazatot kaptam én, míg Márton Botond nyolcat.

— Hogy Nagykároly vidéke adja immár a megyei elnököt is, azt jelzi, hogy az itteni kisrégió vezeti az MPP megyei szervezetét? Igen erősnek tűnnek: van ugye országos alelnökük — a kaplonyi szervezet vezetőjének személyében —, és most a mezőteremi MPP elnöke vezeti a megyeit…

— A kollégák úgy gondolták, hogy itt vagyunk többen, itt vagyunk erősebbek, és ez alapján úgy látták jónak, hogy közülünk legyen valaki a megyei elnök.

— Annak idején voltak olyan mendemondák, amelyek szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség színeiben tervezett polgármesterjelölt lenni, azonban a Német Demokrata Fórum és az RMDSZ között megyei szintű megállapodás köttetett, amely értelmében ezt nem tették lehetővé. A mostani megyei elnökség azt is jelenti, hogy immár nincs „visszaút” az RMDSZ-be?

— Először is sohasem szabad azt mondani, hogy soha, de egyelőre nincsenek ilyen terveim. Ugye a legutóbbi helyhatósági választáson megyei szinten volt egy megegyezés az RMDSZ és az NDF között, ennek úgymond én lettem az áldozata. Ugyanez zajlott le négy évvel azelőtt. Nos, ezek után milyen bizalommal legyek?

— Tehát ez nem alternatíva?

— Nem, nem az. De nyitottak vagyunk, tárgyalhatunk az együttműködésről.

— Jövőre hogy lesz? Gondolom, konkrét megállapodások még nincsenek, mindazonáltal mi a hozzáállása?

— Túl korai erről beszélni, de ahogy mondtam: mi nyitottak vagyunk, tárgyalhatunk, leülünk, felmérjük az erőviszonyokat…

— Összességében ellenséges vagy baráti a viszonyuk?

— Jó. Szerintem jó kapcsolatot ápolunk az RMDSZ-szel…

— Személyes megérzése szerint lesz jövőre megállapodás önök között? Például közös megyei tanácsosi lista, akár a tulipán logója alatt?

— Van rá esély. Sőt, azt is elmondhatom, hogy helyi szinten is lehetnek megállapodások. Én személy szerint nem szeretném, hogy egymás ellen induljunk, hanem minden településen egyeztetni szeretnék. Ha van jelöltje az RMDSZ-nek vagy akár a másik pártnak, leülünk, és megbeszéljük… Fontos, hogy megpróbáljuk megkeresni a leghelyesebb utat, hogy ne a magyarság rovására menjen a versengés.

— És olyan település esetében, ahol valószínűsíthetően így is, úgy is magyar párt jelöltje nyer? Például Kaplony esetében…

— Akár ott is lehet egy olyan megállapodást kötni, miszerint indul mind a kettő, vagy az egyik adja a polgármestert, a másik az alpolgármestert. De ez még korai, majd meglátjuk, mi történik addig…

— Európai parlamenti választások lesznek másfél hét múlva…

— Van nekünk egy országos vezetőségünk, amelynek a tagjai megtárgyalták, hogy milyen feltételekkel és miben veszünk részt a kampányolás során… Mi Vincze Loránt képviselőjelöltet — aki az RMDSZ listájának második helyezettje — támogatjuk. Mindent elkövetünk azért, hogy mandátumot szerezzen. Úgyhogy a szavazópolgárokat arra tudjuk buzdítani, hogy támogassák Vincze Lorántot.

— Ez a személyes álláspontja is?

— Persze. Ha az országos vezetőség ezt határozta, én azt elfogadom.

— Mégiscsak furcsán hangzott az országos vezetőségi határozatra való hivatkozás… Mi a személyes álláspontja?

— Én annak örültem volna, ha nekünk is lett volna egy jelöltünk úgynevezett befutó helyen… Az jobb lett volna, sokkal nagyobb lett volna a mozgósító ereje a magyar lakosság körében, ha ott van egy MPP-s jelölt is. De ez nem így alakult, így a mostani felállást kell elfogadni.

 

Megyeri Tamás Róbert