Sport

Erős ellenféllel kezd a VSK

2017.10.24 - 17:55

A nemzetközi porondra négy, a CEWL-ben pedig öt év után tér vissza a VSK női kosárlabdacsapata. A regionális kontinentális torna 2013-as bronzérmese a német Marburg vendége lesz szerda este.

Négy év után ismét nemzetközi porondon szerepel a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata: Marius Dobă edző tanítványai a Női Közép-Európa Liga (CEWL) csoportkörének első mérkőzését játssza szerda este a németországi Marburgban.

Közel 1200 kilométer távolságra található a Frankfurttól északra fekvő település, ahol a BC Pharmaserv Marburg a helyi Georg-Gassmann Sportkomplexum területén levő, közel 1000 fő befogadására alkalmas sportteremben fogadja a VSK-t. Patrick Unger vezetőedző tanítványai a Bundesliga elmúlt idényében bronzérmet szereztek, ebben a szezonban pedig két erős ellenféltől elszenvedett vereség után megnyerte az ezt követő bajnoki meccseit. Sőt a kupameccsét, majd a CEWL első találkozóján is győztesként hagyta el a pályán, így remek széria után, öt veretlen mérkőzés után fogadja a VSK-t.

Egy hasonlóságot is fel lehet lelni a két együttes között, hiszen a Marburg is 29 pontos bajnoki sikerrel hangolt: szombaton 88–59-re győzött Heidelbergben. Mint ismeretes, a VSK idehaza a Marosvásárhelyi Siriust ütötte ki a 91–62-es meccsen.

Vagyis a szatmáriakat sem kell félteni, ráadásul az eddigi hatból egyetlen mérkőzést vesztettek el, a Kolozsvári U elleni idegenbeli kupameccsen szenvedett vereséget Dobă csapata – az volt a szezon első tétmérkőzése. Azután sorra nyerték az összes találkozót, a román élvonalban pedig a hétvégi forduló után a vezetést is átvette a táblázatban. 2012 óta nem volt arra példa, hogy a VSK álljon a Nemzeti Liga tabellájának első pozíciójában. Éppen abban az évben szerepelt legutóbb a szatmári alakulat a CEWL-ben is. Emlékezetes volt az akkori wasserburgi négyes döntő, hiszen az Aradi ICIM a román szövetség palástja mögé bújva rúgta fel a sportszerűség és a sportág szabályait – két erős játékost hozott át erre a tornára a CSM Târgoviștétől, egy úgynevezett nemzeti érdek szabálypontra hivatkozva –, így a szatmáriak bronzéremmel kellett megelégedjenek. Ez volt az egyetlen serleg, amit a VSK a CEWL-ben szerzett, a következő szezonban ugyanis már a FIBA Európa Kupában szerepelt a csapat (csoportban harmadikként zárt), ezután pedig az akkori önkormányzat tönkretette a klubot.

A VSK-nak minimális rutinja van a nemzetközi porondon, míg a BC Pharmaserv Marburgnak nagyobb tapasztalata van e téren. A „kék delfineknek” becézett alakulat 2003-ban német bajnok, és a következő évben a FIBA Európa Kupában szerepelt, de ott volt az 1998-as Rochetti Kupán is. A németországi egyetemi város csapata tehát 13 év szünet után tért vissza a nemzetközi porondra, a CEWL első csoportmeccsét meg is nyerte a cseh SBS Ostrava otthonában (71–67). A honi bajnokságban is jól szerepel, hiszen 2014-ben ezüstérmes volt, tavaly pedig bronzérmet szerzett. Jelenleg a 7 német (közöttük 2 marburgi lány), 3 egyesült államokbeli és 1 bolgár kosaras alkotja a keretet.

A szerdai mérkőzés romániai idő szerint 21 órától kezdődik.

Pesek Attila