Sport

Érmes birkózók Komáromban

2015.09.22 - 07:55

Három aranyéremmel tértek haza a felvidéki Komáromban rendezett nemzetközi birkózó tornáról a Szatmárnémeti SK–Erdődi Cetate Heracle sportolói.

A tíz európai országból összegyűlt mintegy 300 birkózó között Tudor Barbul edző tanítványai remek teljesítményt értek el, és a gyerek korosztályban Raul Zarzu (29 kg), Paul Oros (32 kg) és Andrei Buzilă (50 kg) állhattak a dobogó legfelső fokára. Ugyanebben a korcsoportban Andrei Barbul (62 kg) ezüst–, Trandafir Silaghi (29 kg) pedig bronzérmet szereztek. A kadettek között Marius Bulgăr (50 kg) a második lett, míg Matei Suciu (38 kg) a harmadik pozícióban fejezte be a versenyt. Az összesített eredmény alapján a szatmáriak jelentős részben hozzájárultak, hogy Románia a második helyen zárja a versenyt.

Az előzetes tervek szerint a birkózók innen a szlovákiai Gútába kellett volna utazzanak egy újabb versenyre, viszont erről lemondtak, mivel kiderült, hogy a megmérettetést nem abban a korosztályban rendezik, amilyen korú gyerekekkel Barbul Felvidékre utazott.

A szatmáriak viszont folytatják a felkészülést az októberi kötött fogású gyerekbajnokságra: ezen a hétvégén Milánóban lépnek szőnyegre egy erős nemzetközi versenyen.