Vidék

Érkeznek az iskolabuszok

2014.07.24 - 10:30

Bukarestben átadták szerdán az első 100 iskolabuszt. Az ünnepségen két Szatmár megyei község, Ráksa és Udvari polgármestere is jelen volt.

A fejlesztési minisztérium szerdán ünnepélyes keretek között adta át az első száz iskolabuszt Bukarestben, a kormány udvarán. Az ünnepségen Victor Ponta kormányfő, Mircea Dragnea kormányfő-helyettes is jelen volt az érintett polgármesterek — Szatmár megyéből Toma Betea (Ráksa község) és Dumitru Pop (Udvari község) volt ott a ceremónián — mellett. Az iskolabuszokba Ponta is beült, majd személyesen adta át az első tíz mikrobusz slusszkulcsát, többek között Ráksa elöljárónak is. A kormányfő minden polgármesterhez intézett egy-két mondatot, a ráksai polgármestertől azt kérdezte, hazaér-e a busszal még a szerdai nap folyamán, figyelembe véve azt, hogy 650 kilométeres távot kell megtennie. Ponta minden jelen levő polgármesterrel szóba állt, azonban a többi 90 busz slusszkulcsát Dragnea adta át. A program keretében idén 1200 iskolabuszt osztanak szét az ország községeiben, ezek közül 600-at a július és szeptember közötti időszakban, míg a többit a második szakaszban, október és december között. A most átadott Opel márkájú iskolabuszok 16+1 személyesek, s egyenként 26 933 euróba kerülnek. A kisbuszokat digitális tachográffal szerelik fel, a maximális sebességhatár 90 kilométer/óra lesz. — Nem szeretnék mást, mint hogy a polgármesterek gondoskodjanak arról, hogy a gyerekek biztonságban eljussanak az iskolába, majd otthonukba — fogalmazott Ponta. Dumitru Pop elmondta, Udvari községnek ez az első iskolabusza, mely nagy segítséget jelent majd, a berendi és a kakszentmártoni gyerekek szállítását biztosítják a gépjárművel. Ráksa községnek már volt egy iskolabusza, két járművel pedig már megoldható, hogy a község minden diákja eljusson az iskolába.

Július és szeptember között megyénk további 12 önkormányzata — Ákos, Béltek, Börvely, Kányaháza, Kálmánd, Kolcs, Kisgérce, Majtény, Udvari, Ráksa, Turc, Szamosborhíd — kap iskolabuszt, míg a második szakaszban, október és december között Egri, Érendréd, Batarcs, Bikszád, Érkávás, Homoród, Lázári, Aranyosmeggyes, Mikola, Újváros, Piskolt, Tasnádszántó, Nagytarna, Tartolc, Szatmárhegy községek kapják meg a járműveket. Claudiu Mondici, Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes korábban elmondta, nagy segítséget jelentenek a kiutalt iskolabuszok, mivel a csökkenő gyereklétszám miatt kényszerű átszervezések történtek a tanintézményekben, s a gyerekeknek a községközpontbeli iskolába kell ingázniuk. Mondicitól azt is megtudtuk, jelenleg megközelítőleg 50 iskolabusz közlekedik a megyében.

Sógor Beáta