Nagykároly

Éreznünk kell Krisztus jelenlétét

2014.04.21 - 18:11

Húsvétvasárnap és húsvéthétfőn is megünnepelte Jézus feltámadását a nagykárolyi görög katolikus egyházközség.

A maréknyi közösség tagjai vasárnap szép számban összegyűltek a helyi görög katolikus templomban, de a hétfői szentliturgián is voltak résztvevők. Az egyházi szertartást mindkét alkalommal a helyi gyülekezet parókusa, Vadas Krisztián celebrálta, és ugyancsak ő végezte el a prédikáció szolgálatát is. Mint mondta: „itt van közöttünk Krisztus, ünnepeljük örömmel az Ő feltámadását. Ugyan nem látjuk, de éreznünk kell jelenlétét, tudnunk kell, hogy mindig itt van velünk” — ez a húsvét és a feltámadás legfontosabb üzenete. A parókus Szent János evangéliumának egy részletére alapozta szentbeszédét, amely szerint napjaink embere a mai élet számos nehézségének, viszontagságának dacára, a hitnek a fényén keresztül boldog életet élhet, hiszen az öröm, a boldogság nem az anyagi jólétből, hanem a szívből, a lélekből, egyszóval Isten erejéből fakad és be tudja tölteni a keresztény ember életét. Az ünnepi szertartás eucharisztiával, azaz úrvacsoraosztással, valamint templomszenteléssel zárult.