Vidék

Érettségi: javuló eredmények

2013.07.09 - 09:06

Az idei érettségi eredmények jobbak lettek a tavalyiaknál. Szatmár megyében a sikeresen záróvizsgázó diákok aránya meghaladja az országos átlagot. A 2079 megjelent diákból 1566 ment át.

 

Az oktatásügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott eredmények szerint országos viszonylatban 55,65 százalékos az érettségin sikeresen vizsgázók aránya. Szatmár megyében ez jobban alakult: nálunk a végzősök 57,81 százaléka tette le sikeresen a záróvizsgát. A frissen végzettek 62,03 százaléka, míg a korábbi végzősök 35,50 százaléka örülhet az adatok kifüggesztését követően. Komoly incidensek nem zavarták meg a vizsgasorozatot, mindössze öt diákot zártak ki csalási kísérlet miatt. Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő szerint az idei eredmények biztatóbbak a tavalyiaknál, a nagyobb osztályzatok minden valószínűség szerint azt jelentik, hogy egyre komolyabban veszik a diákok és a tanárok ezt a megmérettetést. Elmondta: ez egy örvendetes dolog, hisz arra enged következtetni, hogy az érettségi vizsga lassacskán visszakapja az őt megillető rangot. A lapunk által megkérdezett iskolaigazgatók is többé-kevésbé elégedettek az eredményekkel, mindegyik magyar tannyelvű, illetve jelentős létszámú magyar tagozattal rendelkező gimnáziumban jobb osztályzatok születtek, mint tavaly, így az átmenők aránya is magasabb. Megyei szinten egyébként 6 diák érettségi átlaga lett 10-es, közülük egy a Kölcsey végzőse, Varga Csenge, 5 pedig az Eminescu diákja volt.

A három szatmárnémeti magyar tannyelvű gimnáziumban jobb eredmények születtek az idei érettségin, mint a tavaly. Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: a diákjaik körülbelül 70 százaléka tette le sikeresen a záróvizsgát a tavalyi 56 százalék helyett. Kifejtette: jobban örült volna, ha nagyobb arányban mennek át, ugyanakkor arra is rámutatott: iskolájukban igen sokan próbálkoztak a korábbi évek végzősei közül, akik jelentős mértékben rontottak a statisztikájukon. Mint megtudtuk, 87-en vágtak neki a megmérettetésnek, akik közül 16 volt korábbi években végzett diák — utóbbiak közül pedig mindössze 4-nek sikerült a vizsgája. Hozzátette: a bukóknak többnyire a románnal gyűlt meg a bajuk. Hasonlóképpen nyilatkozott Pataki Enikő, a Kölcsey igazgatója is, aki szerint 23 végzősüknek nem sikerült elérnie az átmenő osztályzatot, akik túlnyomó többsége románból nem tudott átmenő jegyet szerezni. Úgy vélte, aki nem beszéli jól a nyelvet, annak nagyon nehéz volt megírni az ötöst románból. Örömre ad okot ugyanakkor az, hogy igen magas osztályzatokkal végeztek a kölcseysek — a 151 vizsgázóból 23-an írtak 9-en felüli jegyet. A bukók aránya is kisebb idén, mint a tavaly volt — az előző évben 22 százaléknak nem sikerült a vizsgája, most viszont ezt az arányt sikerült leszorítani 15 százalékra (tehát az érettségizők 85 százalékát teszi ki a sikeresen vizsgázók száma). A kölcseys érettségire jelentkezők között 7 diák volt korábbi években végzett, akik közül mind a hat megjelent átment. Ádámkó István, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont igazgatója lapunknak elmondta: náluk az átmenők aránya hasonló a tavalyihoz, azonban ezzel is elégedett, hisz ha csak az idén végzetteket vesszük figyelembe, elmondható, hogy 90 százalék vette sikeresen a záróvizsgát. A felekezeti iskolában a 43 idei tizenkettedikes közül mindössze 3-nak nem jött össze az átmenő osztályzat, ugyanakkor a 3 tavalyiból csak 2-nek sikerült az érettségi. Összesítve az adatokat elmondható, hogy 88,37 százalék szerepelt jól a záróvizsgán. Zsidó Sándor, a Nagykárolyi Elméleti Líceum igazgatója kimondottan büszke az eredményeikre — mint elmondta, a diákjaik 91,2 százaléka ment át, ez pedig megegyezik azzal az aránnyal, amit tavaly az óvások elbírálását követően értek el. Elmondta: 151 érettségizőjük közül mindössze 13 bukott meg, akik közül 4 végzett román, 9 pedig magyar tagozaton.

Babos Krisztina