Nemcsak valami vagy valaki ellen, hanem valamiért vagy valakiért is lehet küzdeni — tartja a mondás. Mégis nagyon sokszor azt tapasztaljuk, hogy az emberek sokkal többet küzdenek valami vagy valaki ellen, mint önmagukért. Küzdünk a változásokért, és küzdünk azért, hogy minden változatlan maradjon anélkül, hogy a küzdelmeknek értelmük legyen. Így volt ez mindig a történelem folyamán. Az ember küzdött, hogy földterületeket hódítson meg, majd küzdött azok megtartásáért. Később elkezdődött a küzdelem a gépek megszerzéséért, mert azokkal könnyebben lehetett elérni jó eredményeket, ugyanis az ember egy idő után már nem a fizikai munkával, hanem az irányítással töltötte az idejét. Mára már oda jutottunk, hogy a világ legnagyobb erőforrásai az adatok és az információk — az ismeretek —, ezek megszerzése és birtoklása adja a hatalmat és a gazdasági előnyöket. Mára az lett a legfontosabb cél, hogy az emberek váljanak irányíthatókká oly módon, hogy azt hihessék, minden az ő érdekükben történik, az ő jólétük függ attól, hogy a hatalom eszközeivé váljanak. Megvannak az eszközök arra, hogy bizonyos érdekcsoportok jobban kiismerjék az embereket, mint ahogy az emberek ismerik önmagukat, olyan befolyást gyakorolnak az emberekre, hogy azok a világ másik végére is elmennek maguktól, ha a csoportérdekek szükségessé teszik. Ma már befolyásolni lehet az emberek döntéseit, irányítani lehet vágyaikat, céljaikat, jövőképüket… Az emberek nagy részének bármit el lehet adni akkor is, ha arra egyáltalán nincs szükségük. Mostanában azon dolgoznak a társadalomformáló erők, hogy régimódi gondolkodásnak tűnjön az, hogy közösen is lehet elérni célokat, hogy férj-feleség együtt formálja a gyermeke jellemét, és ne bízza azt az érdekcsoportokra, amelyek még a szerepvállalást is diktálni akarják, és minden jel arra vall, hogy az sikerül is nekik. Az állandó, sokszor értelmetlen rohanásban, a túl sok, de kevés jót ígérő feladat megfojtja mind az egyéni, mind a közösségi vágyakat, ami előbb-utóbb oda vezet, hogy érzés nélkülivé, mások által irányítottá válik az élet. Tény, hogy nem maradhat meg mindenben, mindig a régi, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a történelmi változásokat mindig az élet diktálja, szükség van a nyitásra, de ez a nyitás ne csupán a hatalmi erők érdekeit képviselje, hanem az átlagemberét is. Nem csak valami vagy valaki ellen, hanem valamiért vagy valakiért is lehet küzdeni ahhoz, hogy a küzdelem eredményes legyen.