Szatmárnémeti

EREDMÉNYEINK ÉS TERVEINK - Épül, szépül a város

2020.09.09 - 06:29

Hogyan vettük át a várost 2016 júniusában? A 2012–2016-os időszak utolsó éveire a város útjavítási szerződés nélkül maradt. Ennek az volt a következménye, hogy 2015 nyarától az önkormányzat egyetlen utat sem tudott feljavítani a városban. Több száz gödör tátongott, és többtucatnyi leromlott állapotú utca, park és köztér várt felújításra. A megörökölt projektek pedig — például a Decebal híd — hemzsegtek a súlyos tervezési hibáktól.

Fejlesztéseink ezen a területen: 
      — A korábbiaknál sokkal jobb minőségű munkálatokat végeztek a vállalatok. Úgy a munkálatok alatt, mint azok átvételekor szigorúan ellenőriztük azokat. Szakmai és főleg stratégiai alapon választottuk ki a felújításra kerülő utcákat. Ahol lehetséges volt, aszfalt helyett az esztétikusabb térburkoló köveket használtuk.
      — Összehangoltan, az E.ON-nal, Electricával, az Apaserv Rt.-vel és az RDS-sel egyeztetve dolgoztunk. 
      — Négy év folyamatos munkájának eredménye, hogy 2020 tavaszára jóval kevesebb kátyús utca maradt Szatmárnémetiben.

A korszerűsített utcák közül a teljesség igénye nélkül kiemeljük a következőket:
Independenţei sugárút, Transilvania sugárút, Károlyi út, Lucian Blaga sugárút (részlegesen), Cloşca sugárút (részlegesen), Octavian Goga sugárút, illetve a következő utcák: Ioan Slavici, Toamnei, Ion Creangă, Arad, Mică, Fraternităţii, Egalităţii, Ion Ghica, Lunca Sighet, Gavril Lazăr de Purcărete, Ana Ipătescu, Nicolae Golescu, Tineretului, 9 Mai 1877, Nicolae Iorga, Ambudului, Gorunului, Avram Iancu, Voltaire, 1 Iunie, Diana, Iuliu Coroianu, Digului, Mărăşi, Ferăstrău, Jubileului, Eroii Revoluţiei (István téri) park, Burdea kereszteződés, Depozitelor, Proiectantului, Bârgăului, Sadoveanu, Bujorului, Almaşului, Gabriel Georgescu, B. P. Haşdeu, Braşov, Vulturului (részlegesen), Fântânele, Milcov, Cerbului (részlegesen), Banat, Alecu Russo (részlegesen).


FOLYTATJUK: városfejlesztési tervünkben az utcák, járdák, közterületek korszerűsítése kiemelt helyen szerepel. 

A következő négy évben nem csupán tartani, hanem fokozni szeretnénk az infrastruktúrafejlesztés ütemét, egyre jelentősebb forrásokat különítve el erre. 
      — Korszerűsítjük a Dara–Diana és Odobescu utcák környékét, az összes lakónegyedet, leaszfaltozzuk a megmaradt földes utakat. 
      — Az összes lakónegyedben olyan járdákat építünk, amelyeken a babakocsit használók, a fogyatékkal élők is kényelmesen és biztonságosan tudnak közlekedni.

A 2016 és 2020 közötti időszak elsősorban az azt megelőző mandátum elvesztegetett idejének a bepótolásáról szólt. A következő időszakban az előző négy évben lefektetett alapokra kell építenünk, be kell fejeznünk az elkezdett projekteket, amelyek Szatmárnémeti látványos fejlődését idézik majd elő. Csak így tovább, Szatmárnémeti! (X)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Hamarosan megnyílik Szatmárnémeti első emeletes parkolóháza

Óránként 8 lej lehet a parkolás díja az emeletes parkolóházában a jelenlegi javaslat szerint.— a tarifatervezetet már közzétették, a lakosok pedig észrevételeket tehetnek szeptember 9–ig.
Szatmárnémeti

Új épületszárnnyal bővült a Grigore Moisil Általános Iskola

Több mint 6,5 millió lejes, teljes egészében helyi költségvetésből finanszírozott beruházást adtak át hétfőn: a szatmárnémeti Grigore Moisil Általános Iskola új szárnyát.
Szatmárnémeti

Látványosan alakul a Porumbeilor utcai épület Szatmárnémetiben

Új arculatot kap a Porumbeilor utca 1. szám alatti épület: a folyamatban lévő felújítás nyomán korszerű, többfunkciós központ jön létre, amely a kultúrát és az innovációt is szolgálja.