Vidék

Erdőd a turisták célpontja lehet

2015.01.30 - 15:42

Az Erdődi Tanács és az Erdődi Petőfi Kör arról sző terveket, hogy miként tudná a települést bekapcsolni a turisztikai hálózatba, mivel más lehetőség nincs a helyi bevételek növelésére.

 

Erdőd elégedett a költségvetés új leosztási módszerével — tudtuk meg Simon Romeo Ioantól, a polgármesteri hivatal főkönyvelőjétől. Legutóbb 3,4 millió lejt kapott, az elmúlt évben pedig 1,6 millió lejt. Az elmúlt évben annyit kaptak, mint amennyit most a legkevesebb helyi bevételekkel rendelkező községek kapnak. Erdőd eddig amiatt is hátrányos helyzetben volt, mert nem tudott pályázni európai uniós pénzekre. A vidékfejlesztésre kiírt pályázatokban nem vehettek részt a kisvárosok. A 2014–2020-as pályázati ciklusban a kisvárosok is hozzájuthatnak támogatásokhoz. Az erdődiek célja, hogy elkészüljön a már sok éve tervezett multifunkcionális művelődési és szabadidő-központ. Az utóbbi években nagyon sok olyan rendezvényt szerveznek, amelyek nem férnek el a rendezvényteremben, de a szabadban sem lehet megszervezni őket. A tervek között szerepel egy sportpálya kialakítása és egy háromcsoportos napközi óvoda felépítése is, ezek is mindig azért maradtak ki a projektekből, mert kisvárosok nem juthattak ilyen típusú támogatásokhoz.

 

Turisztika

 

Szakács Imre alpolgármester kifejtette: Erdődre nem jönnek befektetők, nem lehet arra számítani, hogy a közeljövőben munkahelyeket teremtenek, vagy lényeges beruházások történnek, ezért a fő hangsúlyt a turizmusra kell helyezni. Ki kell dolgozni egy olyan turisztikai programot, ami vonzóvá teszi a várost. Több várprogramot kell szervezni, és ismertebbé kell tenni a Petőfi-emlékhelyeket. De vannak még más dolgok is, amelyek érdekesek lehetnek a turisták számára. Az Erdődi Helyi Tanács úgy döntött, hogy felújítja a piactéren lévő malmot és azt múzeummá alakítja át. Szatmár megyében nagyon sok malom működött még az 1990-es évek elején, ezek nagy része már bezárt. Erdődön a malom mellett pékség is működött mindaddig, amíg a boltokat el nem árasztották a különböző helyekről érkező kenyerek. Az erdődiek szeretnék megtartani a még mindig működőképes malmot, hogy azt a jövőben időnként beindítsák és megmutassák a fiataloknak, hogyan őrölték egykor a lisztet. Az épület egyik részében még működik a kalapácsmalom, amely takarmányokat őröl.

 

Elek György