Belföld

Érdemösztöndíjban részesülnek a nemzetközi tantárgyversenyek díjazottjai és az őket felkészítő tanárok

2017.10.31 - 14:38

Döntő házként, ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház plénuma kedden azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében érdemösztöndíjban fognak részesülni a nemzetközi tantárgyversenyek díjazott tanulói. Az ösztöndíj azoknak is jár, akik dicséretet kaptak valamely nemzetközi tantárgyversenyen.

 

A kedden jóváhagyott érdemösztöndíj azoknak a tanulóknak és diákoknak jár, akik díjat vagy dicséretet kaptak valamely nemzetközi tantárgyversenyen, összege pedig meg fog egyezni a garantált minimálbér összegével. Az ösztöndíj nem kizárólagos jellegű: mellette a diák más ösztöndíjakat is kaphat.

 

Az összeget a tanügyminisztérium költségvetéséből utalják ki. A tervezet szerint a nemzetközi tantárgyversenyeken induló diákokat felkészítő tanárok is pénzjutalomban részesülhetnek, ezt szintén a tanügyminisztérium keretéből biztosítják.

 

A képviselőház döntő fórum volt ebben a kérdésben.