Nagykároly

Érdemes megtekinteni a kiállítást

2018.10.21 - 17:56

Nagyszerű kiállítási anyag érkezett Nagykárolyba, Danis János magyarországi fotóművész hozta el a Károlyi-kastélyba munkásságának keresztmetszetét, a Vasile Vénig László Fotóklub tagjai meghívásának eleget téve.

Magyarország öt legnevesebb fotográfus szaktekintélyének egyike a kiállító, s a fotóklub tagjai nagyon büszkék arra, hogy az Őszi Fotográfiai Fesztiváljuk nyitórendezvénye a Danis-kiállítás. A tárlat megnyitóján dr. Hágó Attila Nándor, a fotóklub elnöke, Bikfalvi Zsolt alelnök, illetve maga a kiállító, Danis János szólt a jelenlévőkhöz. A kiállítási anyag és a fotós méltatásán túl Danis János rövid beszédben nyitottságról tett tanúbizonyságot. Mint mondta, örömmel érkezett Nagykárolyba, hogy ezen a szép helyszínen mutathassa be képeit. Reményének adott hangot, hogy a közönség tetszését is elnyeri a képanyag, ugyanakkor arra biztatta a jelenlévőket, hogy bátran kérdezzenek, hiszen több fotó elkészítéséhez kötődik egy-egy remek történet is. Danis János Gödöllőn él, immáron nyugdíjas villamosmérnökként. Fényképeivel az érzelmekre kíván hatni, bemutatva a természet és az emberi lét szépségét és a küzdelmek mellett is létező örömöket. Öt földrészen mintegy 470 pályázaton szerepeltek képei, és ezeken 160 különböző díjat is nyert. Tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének és az Amerikai Fotográfiai Társaságnak (PSA). 2012 óta a gödöllői Duflex Fotográfiai Stúdió művészeti vezetője.