Sport

„Érdemes küzdeni az álmokért”

2016.08.27 - 18:48

A szatmáriak maguk is meggyőződhettek róla, hogy egy közvetlen, jó kedélyű és nyitott személy a világ legjobb női párbajtőrvívó-csapatának alapjátékosa, Simona Pop, aki elsőre igent mondott felkérésünkre, hogy közönségtalálkozón mutassa be olimpiai aranyérmét.

Jó hangulatú beszélgetésen, a Szatmári Friss Kávézóban rendezett közönségtalálkozón olimpiai aranyérmessel tölthettek egy kellemes órát a szatmáriak: Simona Pop, a román párbajtőrvívó válogatottal bajnok szatmárnémeti sportoló, illetve nevelőedzője, Csiszár Ferenc jött el a Szatmári Friss Újság meghívására. Mintegy száz érdeklődő hallgatta Simona riói „kalandjait”, érdekes történetek révén pedig sportolói pályafutásának töredékét is megismerhettük.

„Két bátyám is vívott és velük mentem többször a terembe, de akkor csak játszani. 1997-ben, 9 évesen kezdtem sportolni, amikor Feri bácsi (Csiszár Ferenc – szerk. megj.) hazatért Kuvaitból” — mondta Simona, majd a közönség kérdésére elmondta, kezdőként is vágyott arra, hogy egyszer az olimpián is pástra lépjen, de gyerekkori álma az volt, hogy a következő nagy versenyén jól szerepeljen. Nem tagadta, sok hullámvölgyön ment keresztül. „Először 2008-ban volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy felhagyok a vívással. Egyetemre akartam menni, de a junior világbajnokság kissé felülírta a terveimet, hiszen ezüstérmet nyertem egyéniben. Az utóbbi két évben nagyon keményen dolgoztunk az olimpiai kvótáért. Majdnem mindennap mondtam, hogy most már feladom” — vallotta be az olimpiai bajnok.

Következik a „gyerekprojekt”

Csiszár hozzátette, egy ilyen siker rengeteg munkával és lemondással jár, de Simona anyagi áldozatról is beszélt. A sportoló azt is elárulta, hogy a román szövetség nem támogatta a 2008-as acirealei junior vb-szereplést, így edzője támogatásával utazott Olaszországba, de edző nélkül. Így is a dobogó második fokára állhatott fel.

A sportoló és nevelőedzője szomorúan emlékezett arra a nyolc évvel ezelőtti szatmári tárgyalásra is, amelynek a végén Simona elhagyta a Sportklubot és Bukarestbe szerződött a Steauához. „Nagyon nehezen mentem el Szatmárról. De örülök, hogy ez megmozgatott valamit, és legalább a szatmári fiúcsapatnak sikerült támogatást szerezni. Én mindig is büszkén vallom, hogy szatmári vagyok. Ha úgy hozza a sors, akkor visszatérek majd a nevelőegyesületemhez, a Sportklubhoz. De ez a jövő zenéje. Szeptemberben még megküzdök a Román Kupán, utána viszont visszavonulnék egy kis időre, hiszen gyereket szeretnék szülni” — árulta el Simona, aki négy évvel ezelőtt házasodott meg Adriannal, aki az SK és a VSK párbajtőrvívójaként egyéni és csapatbajnok, illetve Román Kupa-győztes sportoló.

„Négy éve vagyunk házasok, de ez idő alatt összesen talán hat hónapot voltunk együtt. Én mindig el voltam utazva edzőtáborba vagy versenyre. Most itthon akarok maradni, családot alapítani. Hogy utána mit hoz a sors, meglátjuk” — tette hozzá. Adrian egyébként a közönségtalálkozón kérdésre elmondta, türelemmel viselte ezeket az éveket, amikor felesége távol volt tőle, de vele együtt ünnepelte minden sikerét.

Simona egyébként egy mélyen vallásos személy, és elismerte, hogy sokat számított az ima ereje is. „Nem azért imádkoztam, hogy megnyerjük az olimpiát. De tudom, hogy a jó Isten is segített” — mondta Simona, majd a közönség kérdésére válaszolva hozzátette: „Örülök annak, hogy példakép lettem, bár nem szerettem volna ezt. Én azt üzenem azoknak, akiknek én vagyok a példaképe, hogy érdemes küzdeni az álmokért, mert a jó Isten visszaadja mindazt, amiről le kell mondanunk azért, hogy kemény munkával és lemondással elérjük a céljainkat.”

Az olimpiai bajnok sportoló mosolyogva mesélt riói élményeiről is, kiderült, hogy jó volt a hangulat a válogatott keretben, amelyek tagja volt még Ana Maria Popescu, Simona Gherman és Loredana Dinu. „Nagyon jó érzés volt Simonát az olimpiai dobogó legfelső fokán látni” — árulta el Csiszár, akinek korábban három másik vívója, Fekete Attila, Adrian Pop (aki kitelepedett Svédországba) és Nyisztor Sándor is pástra lépett nyári ötkarikás játékokon. „Most már nem lehet egy edző nevéhez kötni egy sportolót. Nálunk, a klubnál egy munkaközösség dolgozik az edzéseken. Fiatal, tehetséges edzők csatlakoztak. Együtt készülünk versenyről versenyre. Remélem, nem kell majd sokat várni arra, hogy újabb vívó szerezzen olimpiai érmet” — folytatta az érdemes edző.

Jelen volt a találkozón az olimpiai érmes vívó, Ardeleanu Zsuzsanna (1972-ben, Münchenben a tőrvívó válogatottal szerzett bronzérmet) és a szatmárnémeti Szepessy József világbajnok vívó, mindketten gratuláltak Simonának és nevelőedzőjének. „Ilyen komplex csapatot, mint a román válogatott a riói döntőben, még nem láttam” — méltatta a csapatot Szepessy.

A közönségtalálkozóról nem hiányozhatott az olimpiai aranyérem sem. Simona elmondta, a medál súlya 400 gramm, nem színtiszta arany, tehát eszmei értéke sokkal nagyobb. A sportoló végül elmondta: „Nekünk az egyszerű, hétköznapi emberek elismerése a legértékesebb. Elárulom, hogy a könnyeimmel küszködtem, amikor hazaértem pénteken Szatmárra, és láttam, hogy mennyien köszöntenek, és közöttük voltak a fiatal szatmári vívók is. Az, hogy most ennyien eljöttek erre a találkozóra, még boldogabbá tesz. A szatmáriak elismerése és szeretete a legfontosabb, és nagyon szépen köszönöm.”

Ajándék

A közönségtalálkozó zárómozzanataként Simona Pop egy emlékképet vett át Matusinka Beátától, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzserétől. A képen az SZFÚ augusztus 13-i címlapja, illetve az aznap megjelent sporttudósítás volt látható, Simona ugyanis ezen a napon hódította el a román női párbajtőrvívó csapattal az olimpiai aranyérmet Rióban. Ugyanakkor nevelőedzője, Csiszár Ferenc is kapott egy képet. Ez egy régebbi felvétel, amelyen tanítványának gratulál egy budapesti Grand Prix-n. Ezt a képet Simona dedikálta edzőjének. Simona arra a képre adott aláírásokat, amelyet ő készített Rióban az olimpiai medállal, és amelyel augusztus 13-án megköszönte a szatmáriak biztatását.

Köszöntés

Simona Popot a vasárnap reggeli szentmisén a szatmárnémeti Szentlélek-templomban is köszöntötte a plébános, Vojtku László. A lelki vezető elárulta, számára is különleges ez az alkalom, hogy egy olimpiai bajnokot köszönthessen, de nagyon büszke arra, hogy a közösség aktív tagja Simona. A misén részt vevő hívek felállva tapsolták meg a párbajtőrvívót, aki hétfőn 12 órakor a szatmárnémeti Csipler Sándor Vívóteremben a város díszpolgári címét veszi át Kereskényi Gábor polgármestertől.