Sport

Érdemes edző lett Adrian Pop

2016.12.19 - 08:03

A Svédországban élő sportember volt Amalia Tătărannak és névrokonának az első edzője.

A Román Vívó-szövetség és a honi sportminisztérium elismerésében részesült a Svédországban élő Adrian Pop, egykori kiváló párbajtőrvívó: a 48 éves sportoló érdemes edzői kitüntetést kapott.

„Meg kell köszönjem két egykori tanítványomnak a teljesítményét, hiszen Amalia Tătăran és Adrian Pop eredményeinek köszönhetem ezt a kitüntetést” — nyilatkozta az „idősebbik” Pop, aki csak névrokona a Szatmárnémeti SK jelenlegi edzőjének, a 31 éves éves Adrian Popnak. „Nagyon büszke vagyok arra, amit elértek sportolói pályafutásuk alatt, de annak is, hogy a vívóélet most is pezseg Szatmárnémetiben. Jó látni azt, hogy a Csipler-terem most is tele van sportolókkal” — tette hozzá az érdemes edző, aki 7 évesként Lengyel Éva felügyelete alatt tőrvívóként kezdett el sportolni, majd Csipler Sándor tanítványaként tért át a párbajtőrvívás fegyvernemre. Pop többszörös hazai bajnok és Román Kupa-győztes, illetve junior világbajnokságon negyedik helyezett, aki részt vett az 1992-es barcelonai olimpián is. Szatmárnémetiben kezdett el edzősködni, de 2004-ben kitelepedett Svédországban, itt él jelenleg is családjával. Kungsbackaban az FK 1999 klubnál folytatta edzői munkáját, 2008-tól viszont a junior, majd a felnőtt válogatott munkájába is besegít. Mindezek ellenére Adrian Pop évente többször is ellátogat Szatmárnémetibe, ilyenkor legalább egyszer a Csipler-terembe is ellátogat. Most a December 1. Kupa-Csipler Sándor Emléktorna alkalmával „nézett be” a terembe, ahol Marcel Tarța, a Szatmárnémeti SK elnöke adta át az érdemes edzői elismerést.

Képünkön: Marcel Tarța, az SZSK elnöke adta át Adrian Popnak az elismerést