Legutóbb 2019-ben szervezték meg bajnokságot, akkor Demeter Ferenc lett az az ember, aki a legjobbnak bizonyult. Az azt követő évben bár elkezdődtek a selejtezők, sajnos egy olyan vírus, ami az egész világot felborította, és amiről már egy ideje senki sem beszél, elkaszálta a folytatást.
Idén új lapokkal kezdődnek el a versenysorozatok, új városokat is megcélozva a térképen — ezáltal még inkább igaz lesz, hogy ez a bajnokság egész Erdélyre vonatkozik, még nagyobb izgalmak elé állítva a jelentkezőket. A rendezvények már februárban elkezdődnek, ugyanis ebben a hónapban Szatmárnémeti lesz elsőként a frontvonalban. Ezt követően sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, temesvári, nagyváradi, csíkszeredai és a kolozsvári mezőny szállhat versenybe a döntőbe való továbbjutásért. A döntőben pedig egy új bajnokot ismerhetünk meg, aki elnyeri a dicsőséget, és nem mellesleg részt vehet a budapesti országos slam poetry bajnokságon is.
A szervezők lelkesen várják bárki jelentkezését, aki szeretné közölni gondolatatit a közönséggel.
Szabályzat: a téma szabadon választható, zene sincs, kelléket használni tilos és kizárólag saját szerzeményt lehet előadni, maximum 3 percben (15 mp tiszteletidő/bemutatkozás mindenkinek jár). Az időtúllépés pontlevonással jár (minden megkezdett fél perc mínusz 1 pont). A szövegek ütősségét szakmai zsűri fogja elbírálni.
Az előválogatókra a Nest Facebook vagy Instagram oldalán üzenetben lehet jelentkezni.
Szatmárnémeti esemény: https://fb.me/e/2sv3snyqd