A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából Kolozsváron tartott ünnepi eseményen az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal tüntették ki Jánk Károly költőt, Bogdán Zsolt színművészt, Bartha Ciupe Ernő képzőművészt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség történetében első alkalommal életműdíj átadására is sor került a gálaünnepség keretében. A díjat Kántor Lajos író, irodalomtörténész, a Szövetség egyik alapító tagja vehette át, aki mindig megtalálta az utat az alkotástól az emberig, a közösségig, aki áldozatos munkájával mindig a magyarok javát szolgálta, aki az erdélyi magyar értelmiség vezető szellemiségét, a transzszilván hagyományok továbbvitelét hirdette és cselekedte pályája során. A Szövetség díjjal jutalmazta Bogdán Zsolt színművészt, Bartha Ciupe Ernő képzőművészt, Jánk Károly költőt. Bogdán Zsolt Jászai-díjas színművész Csíkszeredában született, és 21 éve a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. Tizenhét hazai és nemzetközi alakításdíj, állami kitüntetés és szakmai elismerés tulajdonosa. Színházi és filmbeli alakításait itthon és külföldön is láthatták a nézők. Jelenleg a kolozsvári színpadon a Vidéki jegyesek, Viktor, avagy a gyermekuralom, Ványa bácsi, Aki elzárja az éjszakát, Az öreg hölgy látogatása és a Léda című előadásokban, illetve egyéni előadásában, az Ady Endre verseiből összeállított színpadi produkcióban tekintheti meg a nagyérdemű. Bartha Ciupe Ernő jelenleg Magyarfenesen élő képzőművész, aki a ’90-es évek végétől az organikus szobrászat művelője. Nemzetközi művészeti fórumok, tárlatok és események gyakori meghívottja, résztvevője, több szakmai elismerés birtokosa. Munkáit, installációit a kortárs képzőművészet kedvelői nemcsak Kolozsváron láthatták, hanem Londonban, Toulouse-ban és Budapesten is.

Szatmári díjazott

Jánk Károly elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában Szatmárnémetiben végezte. 1990-től 1995-ig a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-néprajz szakos hallgatója. 1992-ben az Árnyékhatár című antológia, 1993-ban az Éber című egyetemi lap társszerkesztője. 1998-ban a Korunk, 2003–2004-ben a Marosvásárhelyen megjelenő A Hét versrovatának szerkesztője volt. Három évig fordítóként dolgozott. Eddig kilenc verseskötete jelent meg, ezenkívül közölt antológiákban, illetve számos erdélyi és határon túli magyar folyóiratban szerepelt verssel és műfordítással. Tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. 1992-ben a Látó szépirodalmi folyóirat, 1994-ben pedig a Román Írószövetség debüt-díjasa, 2002-ben, illetve 2011-ben a Látó nívódíját vehette át irodalmi munkássága elismeréseként.

Költősors, könyvek sorsa

Egy korábban adott interjújában a költősorsról és a könyvek sorsának bizonytalanságáról beszélt: „…mifelénk, Kelet-Európában ez a foglalkozás messzemenően nincs megbecsülve, illetve most már, az internet terjedésével, a könyvtár hagyományos szerepköre is átalakulóban van, folyamatosan teret veszít. Huxley kiszámította annak idején, hogy a földön a csend köre évente átlósan hány kilométerrel szűkül. Ugyanezt, analógiásan, ki lehetne mutatni a klasszikus olvasásra és olvasókra vonatkozólag is: az olvasás éppúgy teret veszít, zsugorodik, mint ahogy Huxley csendövezete szűkült évről évre globálisan. Valószínűleg ma ott tartunk, hogy alig-alig van már háborítatlan csendövezet, és lehet, egy nem is olyan távoli, de számomra rendkívül csúnya napon eljutunk majd oda is, hogy alig-alig lesz hagyományos értelemben vett, könyvet lapozó olvasó a földön. A Gutenberg-galaxis helyét, úgy tűnik, valami más veszi át. Elsősorban a gyors, pörgős, direkt csatlakozású képi információ, és egy ehhez kapcsolódó, rendkívül redukált, „laza” verbalitás. Az áttételesség, a mögöttesség, a fogalmiság, főleg ha írott formában van jelen, értékét veszti, unalmas vagy érthetetlen, háttérbe szorul. Gondolkodni kell rajta, tehát fárasztó. Tapasztalatból mondom, hiszen mai tizenéveseknek próbálok irodalmi, nyelvi ismereteket átadni. Nagyon nehéz. Hogy ez mihez vezet, milyen következményekkel jár majd, azt nem szeretném megjósolni, de talán megérni sem. Bár nem könyvtárban dolgozom, részemről elmondható, hogy könyvtáros voltam, vagyok és maradok is, a saját könyvtáram dolgozója/gondozója, persze örök lemaradásban az elolvasandó könyveket/szerzőket illetően”.

Minőségteremtő

Jánk Károly mindig arra törekszik, hogy minőséget teremtsen. Olyan költészetet gyakorol ő, ami nem köthető helyhez, időhöz, kordivathoz, hanem maradandó. Kérdéses számára, hogy a felgyorsult világban meddig marad meg a könyv, az írott szó. Erről így vall: ,,Miközben elképedve szemlélem ezt a hihetetlenül gyors információáramlást, a trendi napirendi szlogenektől, fura ideológiáktól hemzsegő, egyre gyökértelenebb életvitelű, gyanús ideológiákkal terhelt emberi kozmoszunkat, folyton felmerül bennem a kérdés az új dolgokat illetően: mi akar ez már lenni megint? Az embernek van egy olyan érzése, hogy folyton lemarad valamiről, hogy nem tud lépést tartani, hogy elavulttá válik. De mihez képest? Mert gyakorlatilag nincs már fősodor, nincs már centrum, egyre inkább csak perifériák vannak, zárványok. Mindaz, amit az emberiség főleg az újkortól errefelé produkált, a technikai haladás képzete (fantazmagóriája?) törvényszerűen ide kellett hogy vezessen: egyre mesterségesebb, a gyorsulás és a sebesség jegyében zajló világban élünk, ami radikálisan befolyásolja a hagyományos tér-idő viszonylatainkat, és az ember jó úton van afelé, hogy puszta kellékké váljon egy maga teremtette kaotikus és művi labirintusban. Mindazonáltal, lehet, hogy ez valami jóra (is) vezet majd. Lehet, szükségszerűen elvezet majd oda, hogy újragondoljuk magunkat. De nem tudom. Én a magam részéről a kicsi, egyszeri, személyes dolgokra igyekszem több hangsúlyt fektetni. Mindenesetre kíváncsi lennék, mondjuk, az elkövetkezendő 200 évre.”

Elek György