A beszélgetések testről és lélekről sorozatban ezúttal Erdélyi fiatalok gazdasági és társadalmi helyzete címmel értekeztek a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományi Kar Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatának hallgatói az intézmény székházában.

A beszélgetésen részt vett dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, valamint Klipács Szende, Kürti Kriszta, Szabó Annamária, Juhos Evelin, Kallós Beáta (harmadéves), Óbis Réka, Rés Vivienne, Szász Krisztina, Csomai Dorottya, Nagy Orsolya, Mezei Henrietta, Medgyesi Márta, Kovács Tímea és Jeremiás Vivien (másodéves) hallgatók. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Dr. Frigy Szabolcs vitaindítóját meghallgatva Elek György arra kérte a hallgatókat, hogy mondják el a témával kapcsolatos véleményüket, és beszéljenek arról, hogyan képzelik el a saját jövőjüket.

Kürti Kriszta úgy gondolja, Szatmárnémetiben amiatt hiszik sokan azt, hogy sok magyar él Erdélyben, mert itt sok magyar szót lehet hallani az utcán, sok a magyar iskola és a magyar intézmény.

Frigy Szabolcs ezt tévhitnek nevezte. Kiemelte, hogy szelektív környezetben élünk, a tanítónéni, amikor előkészítő osztállyal indul, könnyen tudja azt mondani, hogy nem megy a gyerek után, mert úgyis sokan vagyunk. Ez nem igaz. Hamarosan el kell majd menni minden gyerek után, mert nem lesz másik.

Kürti Kriszta nem akar elmenni Szatmár megyéből. Nagyon sokat hall arról, hogy a határon túl sokkal többet lehet keresni. Magyarországon keresik a pedagógusokat, nálunk pedig nem lehet munkahelyhez jutni. Az idén végzettek közül sokan mentek el Nagybányára és más megyékbe. A megyében kevés a munkahely, sokan keresnek most is állást, jövőre jönnek az újabb végzősök, akik szintén munkához akarnak majd jutni.

Ki szeretne közéleti szerepet vállalni? — tette fel a kérdést Elek György.

Óbis Réka már csak azért sem vállalna politikai szerepet, mert ha húsz éven át nem kérdezte meg senki semmiről, ha nem volt fontos a véleménye, akkor most már ne is kérdezzék.

Medgyesi Márta azt tapasztalja, hogy mindenhol fontos a román nyelv ismerete. Tanítják nálunk a román nyelvet, s erre sokan megpróbálnak rágyúrni, mert megértik, hogy a romániai oktatási rendszerben elkerülhetetlen a román nyelv ismerete, főként az oktatásban. Egy tanítónő nem gondolkodhat úgy, hogy mindennap megtartja azt az egy románórát, és túl van rajta. Kerülhet vegyes iskolába is, ahol egész nap román nyelven kell tanítania, ahhoz pedig nagyon jól kell ismernie a román nyelvet.

Hogyan lehetne elérni azt, hogy a fiataloknak nagyobb szavuk legyen a politikában és a közéletben? — kérdezett újra Elek György.

Óbis Rékának az a véleménye, hogy a fiatalok nem is akarnak bekerülni a közéletbe és a politikába. Főként azok, akik tanulnak. Túl nagy az érdektelenség a fiatalok körében a politika iránt, és ennek bizonyára megvannak az okai. Vannak, akik elmennek szavazni, de csak azért, mert apa és anya úgy akarja. Kevés az olyan fiatal, aki azért voksol, mert úgy érzi, hogy ő azzal beleszól a közélet alakításába. Ha viszont valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, akkor a felháborodás megvan.

Csomai Dorottya szerint létezik az a közmondás, hogy ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. Mégis, szinte minden magyar gyermek nyűgnek, már-már átoknak veszi a román nyelvet. A román nyelv tanulását egy lehetőségnek kellene venni, hogy itt vagyok, magyar az anyanyelvem, de egy olyan környezetben tanulom meg a román nyelvet, ahol románok is élnek. Ha valaki az angolt meg tudja tanulni úgy, hogy nem él angolok között, mégis olyan szinten sajátítja el, hogy bármilyen nyelvvizsgát letehet belőle, a románt is meg tudja tanulni. Csak ezt úgy kellene tálalni, hogy a gyerek számára is fontos legyen, véli.

Frigy Szabolcs szerint ez valóban így van, gyakran lehet tapasztalni, hogy amikor a tanítónéni bemegy románórára, azzal kezdi, hogy most valami nagyon nehezet fogunk megtanulni. Ha Angliában elmondanánk, hogy Romániában tizenkét évig tanítanak egy nyelvet heti négy órában, és vannak, akik ennyi idő alatt nem tanulnak meg beszélni ezen a nyelven, nem hinnék el. Bármilyen nyelviskolában három hónap alatt le lehet tenni egy alapfokú nyelvvizsgát. Nálunk egy pszichés gát van, ami kialakult a magyar közösségben a román nyelv iránt. Ez a gát akadályozza, hogy jókedvvel, lehetőséget látva benne tanuljon a gyerek románul. Sokszor a szülő és a pedagógus hibája, hogy nem a lehetőségeket magyarázza a gyereknek, hanem a problémákat. A nyelvi hátrány előbb-utóbb gazdasági hátránnyá konvertálódik.

Kürti Kriszta elképzelhetőnek tartja, hogy az is okozza a román nyelv tanulásának a nehézségeit, hogy az iskolában nem a nyelvet tanítják, nem beszélni tanítják a diákokat, hanem a román irodalmat, a román kultúrát és teljesen életidegen dolgokat akarnak megtanítani, amihez a gyereknek semmi köze. Olyan dolgokat próbálnak megtanítani — ez nehéz és nem eredményes —, amiket nyelvismeret nélkül nem lehet. A magyar gyerekeket nem lehet(ne) a román anyanyelvűekkel azonos mércével mérni. A román nyelv oktatását a magyar iskolákban nyelvtanfolyamnak kellene tekinteni. Úgy kellene tanítani mint idegen nyelvet, mert nem ez az anyanyelvünk, és nincs olyan, hogy környezeti nyelv, hiába erőltetik. Kultúrát csak akkor lehet tanítani, amikor már megvan a nyelvtudás.

Frigy Szabolcs kiemelte, hogy a munkaerőpiacon kapkodnak azok után, akik két nyelven beszélnek. Mivel nagyon erős a gazdasági együttműködés, Bukarestben nagyon jól el tud helyezkedni az, aki magyarul és románul is beszél. Aki lehetőséget keres mindkét nyelv ismeretében, fog is találni lehetőséget, aki pedig gátat lát benne, az alultervezi a pályáját.

Rés Vivienne szerint nem csak ez a baj, gyakran megtörténik, hogy a román gyerekek lenézik a magyarokat, emiatt sokan nem is kezdenek el románul tanulni. Létezik egy magyar-román ellentét, s ebből fakad, hogy sok magyar amiatt nem tanul meg románul, mert kialakult benne egyfajta gyűlölet, de vannak, akik éppen amiatt tanulnak meg, hogy bizonyítani tudják, hogy ők többek azáltal, hogy több nyelvet beszélnek.

Elek György arra volt kíváncsi, mi történik akkor, amikor egy magyar lánynak román barátja lesz.

Szász Krisztinának román barátja van, aki mindig mondja neki, hogy Romániában él, alkalmazkodjon a helyzethez. Még nem gondolt arra, mi lesz akkor, ha meg kell majd keresztelni vagy iskolába kell adni a gyereket.

Óbis Réka Nagykárolyban él, ahol elég furcsa a kapcsolat a magyarok és a románok között. Azt tapasztalja, hogy ott a románok nagyon elutasítóak. Beszélnek magyarul, baráti társaságokban meg is szólalnak, de éreztetik, hogy Romániában élünk.

Jeremiás Vivien a jövővel kapcsolatosan azt vallja, ahogy lesz, úgy lesz. Az biztos, hogy nem fog itt maradni, lehetőséget lát abban, hogy Magyarországon éljen.

Kovács Illés Tímea a határon túli munkában nem lát jövőt. Sokan vannak, akik évtizedek óta élnek Magyarországon, de még mindig románnak tartják őket. Itt megaláznak, mert magyarok vagyunk, Magyarországon meg azért, mert románok vagyunk. A románoktól kapott megalázás nem olyan fájó, mint a magyarok részéről érkező, állítja.

Nagy Orsolya egyetért azzal, hogy Magyarországon könnyebben lehet munkához jutni és több pénzért, de figyelembe kell venni azt is, hogy akik innen áttelepülnek, nem tudnak beilleszkedni abba a társadalomba. Orsolya itt szeretne maradni, mert mindenki csak a szülőföldjén lehet otthon.

Újabb kérdések következtek: mennyire határozza meg a jövőt a párválasztás, a férj gazdasági vagy társadalmi pozíciója? Valamennyi résztvevő azon a véleményen volt, hogy sokat számít a jó anyagi helyzet, de egy párkapcsolatot nem lehet csak attól függővé tenni.

Mezei Henrietta Túrterebesen él, ahol a falu száz százalékban magyar, mégis sokan németnek vallják magukat. De olyan is van, aki egy szót sem tud románul, mégis azt vallja, hogy ő román.

Néhány éve még azt gondolta, semmiképp sem akar elmenni, most viszont azt gondolja, hogy máshol ugyanazzal a munkával több pénzt lehet keresni. Nem véglegesen akar elmenni, hanem pénzt akar keresni, amit majd itthon befektet.

Kallós Beátát is az aggasztja, hogy egyre kevesebb a munkalehetőség. Ő itt is és külföldön is el tudja képzelni a jövőjét ebben a szakmában. Az aggasztja, hogy Magyarországon csak egy román lenne. Szerinte a párválasztás is fontos, mert akinek román a barátja, komoly kompromisszumokat kell majd kötnie az életben.

Juhos Evelinnek meggyőződése, hogy nincs olyan ember, aki meg tudja tanulni az angol és a német nyelvet, a románt viszont nem. Minden akarat kérdése. Sokat számít a szülők befolyása. Ha egy szülő mindent megtesz, hogy a gyereke angolórára járjon, akkor ugyanúgy el tudja vinni a gyerekét románórára is.

Frigy Szabolcs arra figyelmeztetett, hogy el kell engedni azt, hogy csak akkor fogok megszólalni, ha tökéletesen beszélek románul. Ez egy belső, magunkból eredő kényszert és visszahúzódást eredményez, amely miatt elkezdünk félni, hogy vajon mit fognak mondani, ha nem helyesen beszélünk. A lényeg az, hogy a román nyelvtudás egy nyitás legyen a világ felé. A kezdeti időszakban nem az a fontos, hogy a diák tökéletesen beszélje a nyelvet, hanem az, hogy megértse magát a románokkal.

Szász Krisztina román óvodába járt, most pedig, amikor megy gyakorlatra magyar óvodákba, furcsának tűnik számára, hogy a gyerekek által énekelt dalok számára román szöveggel jelennek meg. A barátja is román, de Franciaországban dolgozik. Ők úgy döntöttek, hogy német iskolába adják a gyereküket. Egyelőre úgy van, hogy Franciaországban fognak élni.

Medgyesi Márta gyakran elgondolkodik azon, hogy a magyar emberek nem szeretnek románul beszélni. Az iskolában a nyolcadik osztály végéig meg kellene tanulni a román nyelvet. A román nyelv iránti érdektelenség otthonról jön. Aki Romániában él, meg kell tanuljon románul, minden egyebet félretéve. Márta szerint ilyen vegyes közösségekben, mint Szatmárnémeti, a románok is meg kellene tanuljanak magyarul. A jövőjét itt képzeli el érzelmi okok miatt, itt nőtt fel, ha kimenne Magyarországra, ott román lenne.

Mezei Henrietta úgy látja, hogy Magyarországon nagyon sok álláslehetőség van, sok esetben lakhatási lehetőséggel és plusz juttatásokkal is, de abban a környezetben nem igazán találnak otthonra azok, akik innen telepednek át, vagy csak ideiglenesen vállalnak munkát. Hiába vagyunk mi kettős állampolgárok, az ott élők sohasem fogadnak be. Tisztában kell lennünk azzal, hogy itt sem, Magyarországon sem tartanak minket egyenrangú állampolgároknak, de valahol otthon kell éreznünk magunkat, és ez a valahol inkább itt van.

Frigy Szabolcs rávilágított, hogy Erdélyben és a Partiumban van egy ellenségképünk, ami szelektív tapasztalatot általánosít. Ha Jászvásárból idejön valaki, nem a lenézés miatt tekint ránk másképp, hanem egzotikumként éli meg azt, hogy itt magyarok is vannak. Amikor a magyar szülők maguk alkotnak ellenségképet a románokról, másoktól se várjanak el normális közeledést! A románságról alkotott kép otthoni megnyilvánítása rejtett tantárgyként jelenik meg a gyerekek életében.

Mentális különbség van azt illetően, hogyan állunk a román és az angol nyelv tanulásához. A multikulturalizmus természetes tapasztalatokra épül. Ha két-három nemzet együtt él, együtt nőnek fel a tagjai, akkor nincsenek problémák. Mindig azokkal van a baj, akik kívülről kerülnek be a rendszerbe. A kivándorlást egyéni döntésnek tekintjük, s nem gondolunk arra, hogy milyen hatása lesz a közösségre. Egyénileg mindenkinek igaza van, de minden egyéni döntésnek kollektív következményei vannak. A közösségi felelősségvállalás nem csak a politikában jelenik meg.