Nagykároly

Érdekes programok az új templomban

2016.05.20 - 13:00

Látványos munkálatok zajlanak a Nagykároly-Kertvárosi Református Egyházközség épülő templománál, a Kálvin-központnál. A napokban készültek el a karzat kiöntésével, de ezenkívül is folyamatosan tevékenykednek ott a szakemberek. A munkavégzés jelenlegi állását a nagykárolyiak is megnézhetik, hiszen a kertvárosiak több rendezvényt is szerveznek a helyszínre.

Május 21-én Szeretethíd-akciót szerveznek a gyülekezeti tagok és az érdeklődők számára, mely keretében ellátogatnak 11 órakor a Teremi úti idősek otthonába, innen pedig 12 órától az épülő új templomba.

Május 31-én, kedden a magyar kormány tagjai érkeznek Nagykárolyba és tekintik meg az épülő református templomot. Kora délután a Szatmár-Szigetlanka Református Egyházközség templomához látogatnak el a magas rangú vendégek. Aznap délután kerül sor a kismajtényi gyülekezet közösségi házának megáldási ünnepségére is. Nem sokkal később érkeznek meg Nagykárolyba. Előbb a Kálvin-központhoz, majd a szintén magyar kormánytámogatás révén megújuló Kalazanci Szent József római katolikus templomhoz látogatnak el. A meghívókat már elküldték, s várhatóan ellátogat a tervezett helyszínekre Novák Katalin államtitkár, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, illetőleg többek között Szilágyi Péter helyettes államtitkár. Őket információink szerint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei elnöke, Erdei Dolóczki István és Kereskényi Gábor parlamenti képviselők és Kovács Jenő nagykárolyi polgármester fogadják.

A Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én hálaadó istentiszteletet tartanak az épülő Kálvin-központban. Az alkalmon jelen lesz a Csillag születik 2012-es győztese, Mészáros János Elek is.