Hivatalosan március 15-én elkezdődött a Nagykárolyt elkerülő, 10,4 kilométer hosszú útszakasz építése, elvileg két éven belül el is készül. A részletekről Kovács Jenő polgármestert kérdeztük.
Mint arról már beszámoltunk, elméletileg elkezdődött a Nagykároly városát elkerülő út építése, a kivitelező március közepe óta foglalkozik az előkészítéssel. A Közlekedési Minisztérium, mint megbízó által kiírt licitet két spanyol cég nyerte meg, ők azt vállalták, hogy a 10,4 kilométernyi utat két év alatt megépítik, a határidő tehát 2014. március 15. A beruházás értéke 45 millió lej. Az út a márnai bekötővel szemben tér majd le a főútról, keresztezi a teremi és a gencsi utat, majd a Bobáld előtt kapcsolódik vissza a Szatmárnémetibe vezető szakaszra. A kereszteződéseknél (a Nagyvárad, Mezőterem, Gencs és Szatmárnémeti felé futó utakkal való találkozásoknál) egy-egy, összesen tehát négy körforgalom lesz, tervezik továbbá egy viadukt megépítését a nyomvonal egyik mélyedésénél. Az úttest 9 méter széles lesz, ebből 7 méter aszfaltozva, egy-egy méter pedig padka.
A kerülőút építésének előkészítési munkálataiban az önkormányzat is sokat segít-segített. Közreműködtek például a nyomvonal meghatározásában, a tervezés különböző fázisainál. Kovács Jenő polgármester elmondta, hogy ez az igazán nagy volumenű és igen nagy értékű munka óriási segítség Nagykároly számára, főleg azt figyelembe véve, hogy sok nagyváros a mai napig nem tudja megvalósítani hasonló projektjeit. A kerülőút használata kötelező lesz a tehergépkocsik számára, de a személyautósok közül is sokan választják majd, ez pedig jelentősen csökkenti a város útjainak terhelését. Főleg a Majtényi és a Petri úti lakosok számára lesz ez nagy nyereség, hiszen mind a levegő-, mind a zajszennyezés drasztikusan csökken.
Kovács Jenő ismertette azt az elképzelést, miszerint a Szatmárnémeti-Nagyvárad főutat a kerülőút megépülése után tennék rendbe, mikor a nagyarányú teherautó-forgalom már nem rongálja folyamatosan, addig csak javításokat eszközölnek. (Az aszfaltozásokhoz kapcsolódik egyébként az az új információ, mely szerint a mostani tavaszi kátyúzás során 90 százalékkal kevesebb gödröt kell betömni, mint két évvel ezelőtt – ez is egy kézzel fogható hozadéka az útrehabilitálásoknak, mondta a polgármester.)
Kisebb-nagyobb gondok is felmerültek persze a munka elkezdésével. Az egyik az útépítéshez szükséges föld „előteremtése”. Óriási mennyiségű, 260 000 köbméternyi földre van szükség a feltöltéshez, ennek összetétele, minősége is lényeges. Ez tíz hektárnyi terület két méter és hatvan centiméter mély kiásásának felel meg. A környéken nincs elég megfelelő föld, a beszerzéssel kapcsolatosan akadnak nehézségek.
A másik kellemetlenség a földek kisajátításával kapcsolatos, sok tulajdonos elégedetlen a meghatározott árral, amit földjéért kap az államtól. Ezt az árat törvény szabja meg: a piaci ár plusz harminc százalék. A piaci árat viszont a környéken megkötött adásvételi szerződések alapján határozzák meg. Sokan a hivatalos papírokban nyomott árat írnak-íratnak be, ez üt most vissza, mondta Kovács Jenő, hiszen ezeket a kissé lefelé nyomott árakat vették alapul a vásárlási összeg meghatározásakor. Az érintett földtulajdonosok azonban nyerhetnek is, hiszen a kerülőút melletti területek valószínűleg felértékelődnek hosszú távon, tette hozzá a polgármester.
Az önkormányzat folyamatos kapcsolatban van a kivitelező cégekkel, ezért rajtuk keresztül információkhoz juthat a lakosság, ha bármilyen probléma felmerül. A polgármesteri hivatalban Sut Marcel a megbízott kapcsolattartó, ha valakinek kérdése lenne, őt keresheti.
Az „első kapavágás” amúgy még nem történt meg, a munka egyelőre szervezési fázisban van, mondta Kovács, de remélhetőleg ez nem okoz gondot a kivitelezőnek, és az ígért, 2014. márciusi határidőt tartani tudják.
Fischer Botond