Vidék

Epertermelők ünnepe Halmiban

2012.06.03 - 20:47

Tizenharmadik alkalommal szervezték meg a Halmi napokat, melyen a jókedvé és szórakozásé volt a főszerep. A kétnapos esemény első napján megválasztották a legjobb epertermelőket.

Nem volt egyszerű feladat a húsz nevezőből kiválasztani a legjobbakat, hiszen minden termelő a legszebb termésével jelentkezett. A verseny győztese Morar Radu lett, második helyen Suhányi Tamás, a harmadikon pedig Szocska János végzett.

 

,,Gratulálok a termelőknek, akik több mint négyszáz hektáron termesztenek epret. A legjobbak 500, 300, illetve 200 lejes jutalomban részesültek a halmi önkormányzatnak köszönhetően'' – fogalmazott Incze Lajos, Halmi község polgármestere. Vasárnap is a kulináris élvezeteké volt a főszerep, ám ekkor a zamatos gyümölcs helyét a bográcsosok vették át. Tíz bográcsban főzték a jobbnál jobb ételeket, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga a győztesek kiválasztásában. Első helyen Kállai József, másodikon Görbe Vasile, harmadikon pedig holtversenyben Mândruţ Vasile és Boldog Gabriella alkotta páros és Mike Attila.

 

Az idei rendezvényen is részt vett Csehi Árpád Szabolcs, a Sztamár Megyei Tanács elnöke is, aki megkóstolta a legjobb ételeket, beszélgetett a helyiekkel. Mint elmondta, évről évre színesebb ez az ünnep Halmiban, fontos, hogy a helyi termékekre ennyire büszkék a Halmiak, és a javuló gazdasági körülményeknek köszönhetően a halmi epernek messze földön híre megy.Hozzátett, gratulál a polgármesternek, aki az elmúlt négy évben több utcát is leaszfaltozott, többek között a dabolci bekötőutat, és befejeződött a vízhálózat kiépítése Dabolc és Kisbábony településeken, míg Mesteacăn faluban jelenleg is dolgoznak a hálózaton. ,,A halmiak egyik legnagyobb gondja megoldódik, hiszen jelenleg is dolgoznak az utászok a Halmiba vezető országút felújításán. Az elkövetkező négy évben fontos feladat vár a halmi önkormányzatra, hiszen a szennyvízhálózat kiépítésére leadott nyertes

pályázatot kell megvalósítani'' – összegzett Csehi Árpád.