Hamarosan nyilvánosságra hozzák, hogy milyen magyar-román, határon átívelő pályázatokat lehet készíteni az elkövetkező időszakban, milyen európai uniós pénzeket lehet lehívni közösségi célokra. A szándék jónak tűnik, hiszen Madách Imre rég megírta már Az ember tragédiájában: „Enyésszen az egyén, ha él a köz,/ Mely egyesekből nagy egészt csinál”. A jó szándék akkor kérdőjeleződik meg, amikor titokban tartott találkozókon meghívásos alapon lehet részt venni, hogy egyesek és kettesek leosszák egymás között a pályázati kiírásokat, holott ezek a pályázatok közösségi célokat szolgálnak. Az európai uniós pályázatok elszámolása nyilvános, könnyen hozzá lehet férni az adatokhoz éppen azért, mert kell tudja az a közösség, hogy a pályázatokat lebonyolítók miként használták fel azt a sokszor nem kevés összeget, amit a közösség kapott. Az ilyen elszámolások áttekintésekor világosan látható, hogy a „milliók egy miatt” és az „egy milliók miatt” elvei keverednek. Amikor egyesek a közért fáradoznak, a maguk javait gyarapítják. Az európai uniós pályázatokra lehívható összegek nagyobb része tanácskozásokra, propaganda-anyagokra, ételre-italra költhető. Így történik meg az, hogy nagy példányszámban számolnak el nyomtatványokat, könyveket, DVD-ket, amelyekből csak néhány példány készül el, de később senki sem tudja ellenőrizni, hogy ezek csak a könyvelésben léteznek. Sokan pályáznak, mert az ügyeskedők számára nagyon jó jövedelemforrás ez, de sok jóakaratú ember is készít pályázatokat azzal a céllal, hogy megvalósítson valamit a közössége, települése számára, ezek nagy része viszont sikertelen. Az ilyen pályázóknak kevés esélyük van arra, hogy pályázati kérelmük pozitív elbírálásban részesüljön, mert az ügyeskedők felszólnak, vagy valaki felszól helyettük és azonnal megváltoznak a pályázati feltételek, elkezdődnek az átcsoportosítások, és mindig azok a pályázatok részesülnek pozitív elbírálásban, amelyek készítői benne vannak a csapatban. A csapatban, amit kis túlzással bandának is lehet nevezni.

Elek György