Csalódott az RMDSZ a román pártokban — olvashatjuk-hallhatjuk nyilatkozatokban, kommentárokban, véleményekben, hozzászólásokban… Csalódott, mert a román pártok érdemi vita nélkül elvetették a szövetség törvényjavaslatát, amely csökkentené azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbség használhatja anyanyelvét a helyi közigazgatásban.

Engem nem lepett meg ez a román hozzáállás. A román politika 1918 óta folyton csalódást okoz a magyaroknak. Ha a mindenkori román vezetés betartotta volna a gyulafehérvári ígéreteket, most nem kellene törvényt hozni a kisebbségi jogok biztosítására, mert abban a nyilatkozatban minden benne van. Engem nem lepett meg a tizennyolc hivatalosan elismert kisebbséget képviselők hozzáállása sem. Sajnos ezeknek a kisebbségeknek már nincs nemzeti identitásuk, többnek közülük nem is volt. Ezek a kisebbségek nem törekszenek arra, hogy biztosított legyen számukra az anyanyelvi oktatás az óvodától az egyetemig, hiszen ők is az ország nyelvét beszélik, és az államfővel együtt románoknak nevezik magukat. Ezeknek a kisebbségeknek a vezetői jól megélnek abból, hogy odasimulnak a mindenkori kormányok mellé, azokat támogatják, és cserébe ők is kapnak néhány apró koncot. A tizennyolc kisebbség közül vajon hánynak van temploma és iskolája, helytörténete, olyan neves klasszikusai, akikről utcákat lehetne elnevezni?

Megtörténhet, hogy az RMDSZ újragondolja az együttműködési megállapodását a PSD-vel — hangzott el a híradásokban. Engem ez sem lep meg. Gondoljunk csak vissza, a változások utáni évek során hányszor kötött az érdekképviselet együttműködést román pártokkal, és azokat hányszor gondolta át. Nemcsak a PSD-vel van érvényben lévő együttműködési megállapodás, hanem a PNL-vel is. Ezt is újra lehet gondolni, hiszen a PNL is ugyanolyan kerékkötője a magyar érdekeknek, mint valamennyi román párt. Minden román párt csak akkor ül egy asztalhoz a magyar pártokkal, amíg azoknak az érdekeik úgy kívánják. És lássuk be, hogy az RMDSZ is érdekeket képvisel. Ha a pártok mindig azt tennék, amire szüksége van az országnak, a megyéknek, a városoknak, a községeknek vagy a legkisebb településeknek, akkor a pártok láthatatlanná válnának, lakossági szemmel nézve fölöslegesek lennének.

Mit tehet ilyen körülmények és feltételek között a kisebbségi érdekképviselet? Megpróbálhat olyan megoldást kieszközölni, ami nem csak addig érvényes, ameddig a kormányzó pártnak szüksége van a támogatásra, hanem hosszú távon. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha a magyar képviselet hiteles politikusokkal hiteles politizálást gyakorol. Most rosszulesik, hogy nem állt mellénk senki az anyanyelvi jogok használatának bővítésére való jogszabály elfogadására, de nézzük meg, hogyan élnek ezzel a lehetőséggel azok a közösségek, ahol harminc, negyven vagy annál több százalékban él a magyarság! Vannak olyan községek, ahol aránylag nagy számban él a magyarság, a polgármesteri hivatalban viszont alig van egy-két magyar alkalmazott. Vannak közösségek, ahol működhetne magyar iskola, de a magyar gyerekek nagy hányada román tagozaton tanul. Hosszan lehetne még folytatni, hogy hány és hány lehetőséget nem használunk ki. Hiába írjuk ki a település nevét magyarul, ha abban nem él a magyar szellem.