Az elmúlt két év során a járványhelyzet nagy mértékben kihatott a kulturális életre, ezen belül a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia tevékenységeire — fogalmazott Kovács Emőke, az intézmény menedzsere. Ennek az időszaknak a nehézségeire nem térünk ki annak reményében, hogy a jövőben nem lesznek bezárások és megszorítások. Már meg lehet vásárolni az új zenei évadban tervezett koncertekre szóló bérleteket, az érvényben lévő intézkedések előírásai szerint a koncerteket félházzal lehet megtartani. A zenekar elkezdte a felkészülést a következő zenei évadra, ami szeptember 9-én veszi kezdetét a George Enescu Zenei Fesztivállal. Ezen a koncerten Sibelius-műveket hall majd a közönség. Vezényel Ignat Mihlea, a szólista Valentin Serban hegedűművész. Ebben a zenei évadban is nagyon sok világhírű karmester és szólista érkezik Szatmárnémetibe. Ilyen a szeptember 16-án sorra kerülő, Mendelssohn- és Grieg-műveket megszólaltató koncert, melynek karmestere Alpaslan Ertüngealp, szólistája pedig Christope Alvarez zongoraművész.
Kovács Emőke kiemelte, hogy szeptember 23-án veszi kezdetét a Szatmári Ősz Nemzetközi Zenei Fesztivál. A fesztiválon csütörtökönként lesznek a nagyzenekari koncertek, szombatonként a kamarakoncertek. A megnyitó hangversenyen Bach-, Barber- és Brahms-műveket hallhat a közönség, vezényel Tiberiu Soare, a szólista Crudu Sorin oboaművész. A fesztiválon olyan neves zenei személyiségek lépnek a pódiumra, mint Răzvan Stoica, Cristian Lupeş és Andrei Gocan karmesterek, valamint a zenei szólisták közül Andreea Stoica (zongora), Viorela Ciucur (zongora), Sorin Petrescu (zongora), Doru Roman (ütős hangszerek), Vlad Răceu (hegedű), Octavian Lup (gordonka), Aurelia Vişovan (zongora), Ion Storojenco (gordonka) és Stefan Simonca-Opriţa (hegedű). Az október 29-re tervezett zárókoncerten Franz Lamprecht vezényeli Mozart Requiem című művét, közreműködik a nagyváradi filharmónia kórusa.
Kovács Emőke elmondta, hogy számít a komolyzenét szerető szatmári közönség érdeklődésére, és nagyon bízik abban, hogy megvalósulhat az az álma, hogy sikerül minél több fiatalt bevinni a hangversenyterembe.
Elek György