Vidék

Énekszolgálat és barátkozás

2018.11.27 - 12:24

A Hermann Musik Egyesület két év után ismét kórustalálkozót tartott a hétvégén Csomaközön.

 

A II. Csomaközi Kórustalálkozó megyei szintű felhívására 7 kórus jelentkezett: Nagykárolyból a Kalazanczi Szent József-templom kórusa, a Fatimai Szűz Mária-templom kórusa, a Szentlélek-templom kórusa, a kertvárosi református egyházközség Pro Ecclesia kórusa, továbbá a mezőfényi Gyertyaláng kórus, a csanálosi Mátyás József-kórus és a házigazda Szent István-kórus.

A találkozó előadás helyszíne természetesen ebben az évben is a Szent István király templom volt. A kórusok kora délután közös énekpróbával kezdtek, amelynek során a templom védőszentje tiszteletére egy Szent István királyt magasztaló kórusművet tanultak meg. A továbbiakban mind a hét kórus 10–15 percben bemutatta műsorát, nagyrészt egyházi kórusműveket lehetett hallani. A kórustalálkozó koncertjét a kórusmű közös eléneklésével zárták.

Ezután a kultúrotthonban folytatták az alkalmat, mégpedig agapéval, koccintással, beszélgetéssel, nótaszóval, hiszen a találkozónak az is a célja, hogy barátságok köttessenek a kórustagok között. A rendezvény támogatói: Hermann Musik Egyesület, Csomaköz Község Polgármesteri Hivatala, a Kneho Rom, a Varga Quattro, Löchli Mihály, valamint a Szent István-plébánia. A szervezők köszönik a támogatást. A Hermann Musik Egyesület tervei szerint kétévente rendezik meg a Csomaközi Kórustalálkozót.