Simonfy József szatmárnémeti költőnek nemrég jelent meg a „fehér fáj” című válogatott verseskötete, mely az eddigi kötetei általa legjobbnak tartott verseinek a gyűjteménye. A költészetről, a vers jelenkori szerepéről beszélgettünk a szerzővel.

Az idei év meghozza a maga sikereit Simonfy József számára. Tavasszal részt vett a kolozsvári televízió Erdélyi Figyelő című műsora által megszervezett Versversenyen, melynek az a lényege, hogy az azt megelőző év legszebb magyar verseit ajánlják szakmai fórumok és irodalmi szerkesztőségek. Tizenegy költő tizenegy versét a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei mondják el, ebből készítenek tizenegy „költészeti klip”-et, melyeket az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán lehet lájkolni. A legtöbb szavazatot összegyűjtött alkotás nyeri a versenyt. Simonfy József: „Csak azt ne” című versét a Székelyföld című folyóirat javaslatára Albert Csilla mondta el, a vers második lett a szavazatok alapján.

Simonfy Józsefnek a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelenésre vár a „Kampó az S” című verseskötete, ami a nyomdában van, de ennél hamarabb jelent meg a „fehér fáj” című válogatáskötete. Simonfi úgy érzi, hogy a most megjelenésre váró „Kampó az S” című kötete a legjobb az eddigiek közül. Az alábbiakban Simonfy Józseffel beszélgettünk:

— Rég beszélnek a vers válságáról. Véleményed szerint mennyire fontos a mai ember számára a vers?

— Ameddig az ember nem válik teljesen robottá, nem gépiesedik el, ameddig marad az emberben érzés, addig születnek versek és lesznek azoknak olvasói. Régebben se olvastak több verset az emberek, József Attilát se olvasták többen, mint a mai költőket. A versolvasáshoz kell legyen az emberben egy kialakult érzésvilág, és kell legyen egyfajta igény a vers befogadására, ennek az igénynek a kialakulásához szükség van egyfajta érzelmi intelligenciára. Ma már nem igazán könyv formájában, hanem inkább interneten terjed a vers. Én nem hiszem, hogy kevesebb verset olvasnak az emberek, sőt, többet. Ha böngésszük az internetet, azt tapasztaljuk, hogy versklubok, baráti és olvasói körök stb. alakulnak. Én úgy gondolom, a vers akkor fog kihalni, amikor az emberekből kihal az érzelem. Nagyon könnyen meg lehet állapítani, kik azok, akik olvasnak verset és kik azok, akik nem.

— A fiatalok olvasnak?

— Mivel a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban dolgozom, lehetőségem van figyelni az ifjúságot. Nem azt tapasztalom, hogy a fiatalokból hiányzik az érzelem, ott van bennük és azt ki is tudják mutatni jobban, mint a húsz-huszonöt évvel ezelőtti fiatalok. Régebben a fiataloknak magukba kellett fojtaniuk az érzéseiket, most erre nincs szükség. Nem a fiatalokkal van a baj, hanem a média által sugárzott reklámokkal és a negatívan ható közvélemény-formálással. Lényegében az egész világ rossz irányba tart. Az egész világon nincs nyugalom, mindenhol a zűrzavar uralkodik. Nem minden fiatal olvas verset, de elég sokan. Az irodalomszeretetbe bele kell nevelkedni. A versolvasás az egyik lehetőség arra, hogy fejlesszük az érzésvilágunkat, hogy ha nagyon nem muszáj, ne rohanjunk a céltalanságba, ne hagyjuk magunkat belekényszerülni az elhidegülésbe. Ha a kortárs költészetet olvassuk, azt tapasztaljuk, hogy a költők nem értenek egyet a kor „szellemével”, de nem tehetnek többet, minthogy felhívják a figyelmet a hibákra, az olvasó feladata az, hogy válasszon jó és rossz között.

— Hogyan kell megszólítani a mai fiatalokat?

— A mai ifjúsághoz másképp kell szólni, mint ahogy régebben szóltak a költők. A világ nagyon felgyorsult, másképp reagálunk mindenre. Valahogy a csúnyaság kezdi uralni a világot. Régen a gyerekeknek szép babákat vettek, ma már csúnya boszorkákat és ijesztő állatokat ábrázoló játékok tetszenek nekik. Mindenre másképp reagálnak az emberek, másképp kell írjon a költő is.

— Ma van az irodalomnak egyfajta nevelő hatása?

— Én sohasem hittem abban, hogy az irodalomnak nevelő hatása kell legyen. Lehet nevelni irodalommal, de azt úgy kell tenni, hogy azt senki ne vegye észre. Ha valamit tiltanak a fiataloktól, azt azért is csinálják. Ez a világ már aligha javítható. Nagy kérdés az, hogy lehet-e rajta segíteni.

— Néhány éve egy veled készített interjúban úgy nyilatkoztál, hogy véletlenül lettél költő. A sokadik verseskötet után a véletlenből átmentél a tudatosba?

— Régebben azt gondoltam, hogy a költő az, aki bármikor tud verset írni. Ahogy telik az idő, egyre nehezebb számomra a versírás. Kell egy szikra a versíráshoz. Ahogy telik az idő, én is másképp látom a világot. Már nem dühöngök minden miatt. Az elején sok minden felháborított, most már tudom, hogy hiába háborgok. A világ megy a maga útján, nem én határozom meg, hogy legyen. Akik változtatni tudnának, azoknak így a jó. Én teszem a dolgom és írom a verseket.

Elek György