Ha visszagondolunk arra, hogy az 1990-es évek elején, még azért is meg kellett küzdenünk, hogy nemzeti ünnepeinken elhelyezhessünk valamelyik emlékművön egy koszorút, vagy elénekeljük Nemzeti Imánkat, akkor azt mondhatjuk, hogy sokat haladtunk előre kisebbségi jogaink kivívása terén. Jöttek az oktatási, egyházi, közigazgatási és restitúciós kérdések, amelyek lépésről lépésre, ha nem is tökéletesen, de valahogy rendeződtek, rendeződnek. Jelenleg a legtöbbet hangoztatott téma az autonómia, amit az Európai Unió a tagországok belügyének tekint, mivel ez kollektív jog, az Unió pedig az egyéni jogok biztosítását tartja fontosabbnak. Traian Băsescu államfő 2008-ban, Brüsszelben azt fejtegette, hogy a kollektív jogok megadása ellentétes az európai gyakorlattal, és ha erre sor kerülne, az veszélyes precedenst jelentene. Iuliu Maniu 1924-ben azt állította, hogy kollektív jogokat kell biztosítani a kisebbségeknek. Ugyanez a kettősség észlelhető az Alkotmányban a nemzetállam meghatározása körül, az alaptörvény szövegezői másféleképpen értelmezték, mint a politikusok, akiknek mai diskurzusában egyértelműen etnikai jelleget nyer a nemzetállam kifejezés. Tulajdonképpen Európában ma már nincs nemzetállam. Ha Románia ragaszkodik ahhoz, hogy ő legyen az egyetlen, az utolsó, kell hagyni, számunkra úgysem ez a legnagyobb veszedelem. Autonómia lehet nemzetállamban is, miért ne lehetne? Sőt, én hiszem, hogy lesz is, de azokban az autonómiákban nekünk, magyaroknak sokkal kevesebb lesz a hatalmunk, mint a mostani önkormányzatokban. Gondoljunk csak arra, mennyire fel voltunk háborodva, szintén az 1990-es években, amikor a Vatra Românească hívei azt kiabálták, hogy „de la Nistru până la Tisa”. Ma már nem kiabálják, és ezt mi eredménynek könyveljük el, de menjünk át a határ túloldalára, és nézzük meg, kik vásárolják fel a házakat, és milyen nyelven beszélnek! És nézzük meg, hány helyen vannak román feliratok! Amíg mi egymás ellen küzdünk, ők demokratikus és békés úton jutnak el a Tiszáig. Lesz területi és kulturális autonómia a Székelyföldön is, a Partiumban is, de akkorára annyira alacsony lesz a magyarság részaránya, hogy úgymond „labdába sem fognak rúgni”, ha valamiben majd dönteni kell.

Elek György