Templombúcsúval egybekötött emléktábla-avató ünnepély volt tegnap délelőtt Batizon, amelyen számos egyházi méltóság is jelen volt. A nagyszabású ünnepségre csordultig telt a templom, nm. és ft. Schönberger Jenő megyéspüspök mutatott be szentmisét.
Kettős ünnepséget tartottak vasárnap délelőtt a batizi római katolikusok. Egyfelől hagyományosan megünnepelték templomuk védőszentjének, Szent Józsefnek az ünnepét, másfelől pedig a falu szülöttjének, Vasvári Vid, Vitus de Monteferro OFM egykori nyitrai és milkói püspök emlékére avattak emléktáblát a templom falán.
Az ünnepi szertartáson Schönberger Jenő megyéspüspök Viliam Judák nyitrai püspökkel, illetve a jászvásári egyházmegyét és a minorita rendet képviselő Frantz Felix OFM atyával mutatott be szentmisét.
A prédikációban Schönberger Jenő a samáriai asszony Jézussal való találkozását példázta, majd a történet üzenetét három pontban foglalta össze, amely a mai ember számára is aktualitással bír, még így, kétezer év távlatából is.
Elsősorban felhívta a figyelmet arra, hogy túlságosan is materialista világban élünk, pedig az anyagi javaknak nem lenne szabad ennyire előtérbe kerülniük az ember életében. De mivel szívünk és életünk nincs összekötve Istennel, ezért a vágyaink is mihaszna, önző vágyak. Másodsorban a haladás és a fejlődés megszállottai vagyunk. De mit érünk vele? Hiszen ha betegségeinket meg is gyógyítják, ha nem szeret bennünket senki, akkor ott ki segít? Vissza kell térnünk Istenhez, csak nála lehet megtalálni a boldogságot. Harmadsorban pedig folyamatosan azt hangoztatjuk, hogy minden ember egyenlő. Ha személyként azok is vagyunk, képességeinket tekintve mégsem vagyunk egyenlőek, méghozzá azért, hogy ezáltal szolgálhassuk egymást. És hogy ki a nagyobb az egyenlők között? Hát az, aki a legkisebb és a legtöbb embert szolgálja. Ez az üzenete Jézus Krisztus és a samáriai asszony beszélgetésének Jákob kútjánál — világított rá Schönberger Jenő megyéspüspök.
A püspöki prédikációt követően Szent Józsefről, a templom védelmezőjéről szóltak a lelkipásztorok, majd Viliam Judák nyitrai püspök és a jászvásári egyházmegyét és a minorita rendet képviselő Frantz Felix OFM atya köszöntötte az egybegyűlteket és mondott köszönetet a meghívásért.
Ez követően Mureşan Ioan batizi polgármester az esemény társszervezőjeként köszöntötte a batizi Szent József-templomot csordultig megtöltő hallgatóságot, majd néhány mondat erejéig a községet és annak életét ismertette a távolról érkezett vendégekkel.
Az ünnepi köszöntők után az egyházi elöljárók kivonultak a templomból, és ünnepi szertartás keretében leleplezték a Batiz szülötte, Vasvári Vid, Vitus de Monteferro OFM egykori nyitrai püspök emlékére készíttetett emléktáblát, majd minden egybegyűltet felkértek, vegyenek részt a szervezők által biztosított szeretetvendégségen.