Muhi Sándor művészettörténész a Szatmári szobrok, emléktáblák című tanulmányában részletesen ír a Szatmárnémetiben elhelyezett szobrokról és emléktáblákról. Nincs írásos dokumentum arra vonatkozóan, hogy Szatmárnémeti 1972-ben ezer éves város volt.

Muhi Sándor Szatmári szobrok, emléktáblák (Hírlap Könyvek, 2010) című tanulmányában írja, hogy a XX. század első felében készült el a szatmári béke emléktáblája, amely eredetileg a Vécsey-ház homlokzatán, utcai falán állt. Ezt az emléktáblát Popp Aurél tervezte, de ha figyelmesen megvizsgáljuk az aláírást, azon a művész így írta a nevét: Papp Aurél. Az ominózus „a” betű környékén kisebb, sikertelen módosítási kísérleteket észlelhet a figyelmes szemlélődő. Az emléktáblát a kommunizmus évei alatt levétették az épületről. „Nem tudom, mi zavarhatta az akkori hatóságokat jobban, a tábla magyar szövege, Papp Aurél neve, vagy a szatmári béke?” — írja a szerző. Tény, hogy csak a kilencvenes évek után engedélyezték a tábla újraállítását bizonyos feltételek mellett. A múzeum udvari részén, a bejárattól távolabb, természetesen román szöveggel került a falra. Az más kérdés, hogy mit szólna mindehhez a tábla alkotója, akinek városszerte ismert volt a kendőzetlen, szókimondó természete, arról nem is beszélve, hogy a román szöveg sem az anyag, sem a szín, sem a méret, sem a betűtípus tekintetében nem illik, illeszkedik az eredeti táblához. Ez utóbbi nem csupán elvi, politikai, nemzetiségi vagy történelmi, hanem elsősorban esztétikai kérdés. A szatmári béke emléktáblája egyike azoknak a ritka példányoknak, amelyek egyben képzőművészeti alkotások is.

„Csak nagyon kevés új szobor, emléktábla állítása fűződik a kommunizmus kezdeti időszakához — fogalmaz Muhi Sándor. — Ez a periódus ugyanakkor a régi szobrok, emléktáblák rombolásának, eltüntetésének, beolvasztásának az időszaka is, mármint azoknak, amelyek ideiglenesen megúszták az impériumváltás utáni hasonló akciókat. A rombolások, mint említettem, sohasem egyoldalúak, tehát indulatoktól mentesen, tárgyilagosan kell ezekről is szót ejteni, hiszen az idők során román vagy kommunista emlékműveket is számoltak fel.”

A művészettörténész felfigyelt rá, hogy az ötvenes, hatvanas években néhány típusszobor, emlékmű jelenik meg a romániai városközpontokban, amelyek szinte mindenhol hasonló kinézetűek. Elkészülnek a szovjet hősök emlékművei, ezek — a nagy sietség miatt — gyakran korábbi emlékművek átalakított, átformált változatai. Ilyen többek között a budapesti Szabadság-szobor is a Citadellán.

A kommunizmus emléktábláira is általában a névtelenség, személytelenség a jellemző. A város ezeréves fennállásának emléktáblája, az 1970-es árvizet idéző tábla (Neajlov sétány 9. szám) és az állomás peronján látható jubileumi emléktábla is ilyen. Az első 1972-ben került fel a Vécsey-ház falára, a másodikat a szatmári vasút létesítésének százéves jubileuma (1871–1971) alkalmából leplezték le. „Ami az ezeréves fennállást illeti, arra se 1972-ben se ma nem állnak rendelkezésünkre megbízható dokumentumok” — tette hozzá Muhi.

Elek György