A magyarság történelmi kalendáriumában sok a gyásznap. A forradalmak emléknapjai — március tizenötödike és október huszonharmadika — a reményteljes kezdetekre, az elnyomás és az idegen érdekek kiszolgálása ellen lázadó közös akaratra emlékeztetnek. Az 1848–49-es és az 1956-os forradalmak és szabadságharcok történetén, a résztvevők hősies küzdelmén végigtekintve látjuk őseink tiszteletet parancsoló harcát a nemzeti és polgári, a közösségi és egyéni szabadságjogokért. Megemlékezéseken gyakran elhangzik, hogy amikor egy-egy gyásznapra emlékezünk, az kell legyen a célunk, hogy a szabadságért küzdő hőseink üzenetét adjuk át a mai fiataloknak, mert nekik kell továbbvinniük a szabadság zászlaját. A tizenhárom vértanú emléke talán azért él olyan elevenen a nemzet szívében, mert azóta sem sikerült érvényt szerezni nemzeti szabadságtörekvésünknek, hiszen a nemzet egyharmada ma is kisebbségben, jogfosztottságban él. Hol vannak a mi jövőre vonatkozó elképzeléseink? Ma sem tudjuk, hogy holnap, holnapután kik és miről fognak tárgyalni majd a fejünk fölött. Az utóbbi hónapok történései nem nyugtatnak meg, hogy nem lesznek újra hasonló események. Említettem, hogy a szabadságért küzdő hőseink üzenetét igyekszünk átadni a mai fiataloknak. Nagyon sok esetben ezek az üzenetek kimagyarázva, félremagyarázva, eltorzítva jutnak el hozzájuk. A történelemoktatás alá van rendelve a politikai érdekeknek, ami lehetőséget ad a történelemhamisításra. Gyakran előfordul, hogy pozitív történelmi személyiségeket illetnek negatív jelzőkkel és negatív történelmi személyiségeket avatnak hősökké. Mindig akadnak olyan történészek, akik megrendelésre tartanak előadásokat, írnak könyveket, ezekkel megfertőzve a hallgatókat és az olvasókat.

A magyarok veszteségeit mindig a széthúzás okozta. Tanuljunk Wass Albert szavaiból, és adjuk át üzenetét a fiataloknak: „Ha külön utakon indulnak emberek közös kincset keresni, kiáltókat kell vigyenek magukkal, kik a sűrűségen át egymásnak kiáltják az eredményt, a felfedezett titkot, s ha kell, a veszedelmet. De aki egyszer kiáltónak szegődött, jól nézze meg, hogy mit tart a kezében, s a sárga agyagot aranynak ne kiáltsa. És most, hogy idáig eljutottam, már felelhetek őszintén és becsületesen: Egységes a magyarság akkor, ha minden magyar emberebbé lenni igyekszik, hogy ezáltal magyarabbá váljon. Otthonán keresztül szolgálja hazáját, s minden akadályon keresztül igaz jó szándékkal törekszik a közös cél felé. És a cél ugyebár egyszerű: hogy békességben, s igazságban éljünk mindnyájan egy fedél alatt. S kiket egyformán ver a zivatar, egyformán süssön azokra a nap is.”

 Elek György