Vidék

Emlékmű a hősök tiszteletére

2019.10.28 - 07:21

Tegnap a bogdándi református templom ravatalozója előtt emlékművet állítottak az I. és a II. világháborúban elesett hősök emlékére. Az esemény a helyi református templomban vette kezdetét.

Zsákai Norbert bogdándi református lelkipásztor elmondta, hogy egy régi álom megvalósulásának tekintette a háborús hősök emlékművének a felavatását. A bogdándiak sokszor hangoztatták, hogy szinte minden településen van már hősök emlékműve, s ők is szeretnék, ha lenne egy olyan emlékhely, ahol időnként koszorúznának, visszaemlékeznének elődeikre, és egy-egy gyertyát gyújtanának az emlékükre. Ez az álom az egyházközség és a helyi önkormányzat együttműködésével valóra vált.

Tolnay István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese Ézsaiás próféta szavaival biztatta a nagy számban megjelent híveket: „Ne félj, mert én veled vagyok!” Kifejtette, hogy Izrael népének története hasonlít a magyar nép történetéhez. Ezeknek a kis népeknek az életét sokszor akarták meghatározni külső erők. Nem csoda, hogy egy olyan nép, amely nagy terheket hordoz, megkeseredetté válik, de ott van a biztatás: „Ne félj, mert én veled vagyok!” Kesereghetünk a múlt tragédiáin, reménykedhetünk a jövőben, csak a Mindenhatóval kötött személyes és közösségi kapcsolattal élhetünk tovább.

Az emlékműnél Vincze Miklós trombitajátékával vette kezdetét az avatási ünnepség. Zsákai Norbert arról az áldozatról beszélt, amit a két háborúban elesett bogdándi hősök hoztak utódaikért. A tegnapi esemény lehetőséget adott arra, hogy méltóképpen megemlékezzenek a bogdándiak a hősies tetteket végrehajtó elődeikről. Ilyen alkalmakon meg kell emlékezni arról a sokkal hatalmasabb áldozatról — a Megváltóról —, aki nem csak egy népért, nem csak egy hazáért, nem csak egy családért, hanem az egész világért esett el — hangsúlyozta a lelkipásztor.

Nagy Szabolcs a Szatmár Megyei Tanács és az RMDSZ Szatmár megyei szervezete nevében szólt az egybegyűltekhez. Kivételes napnak nevezte a tegnapit, amikor a bogdándi közösség — az egyház és az önkormányzat közös munkája révén — emlékhelyet állított a hős elődöknek. Változó világunkban, amikor Európa kezdi elveszíteni az eddig felhalmozott értékeit, a bogdándiak olyan mérföldköveket állítanak, amik jelzik az irányt a helyes út felé. Az elmúlt években Szatmár megye számos világháborús emlékművét újította fel a megyei tanács, méltó helyet biztosítva a megemlékezéshez megyeszerte; ma pedig egy új emlékművet avattak Bogdándon az I. és II. világháborúban elesett helyiek emlékére. A Bogdándon felavatott emlékmű új fejezetet nyit a bogdándiak életében. Mert jövőnk csak úgy lehet, ha ismerjük és tiszteljük a múltunk hőseit.

Az emlékmű létrehozásának történetét Kállai Sándor alpolgármester ismertette.

Mészáros Lőrinc, a bogdándi Petri Mór Általános Iskola volt igazgatója a magyar hősök, a magyar szabadságharcosok történelemformáló szerepéről beszélt. Az emlékműre a két világháborúban elesett harmincnégy személy neve van felvésve. A háborúban elesett katonák többsége nem volt eltemetve református szertartás szerint. Akik 1919. április 16-án, a hadadi csatában estek el, azoknak megadták a végső tiszteletet, ők heten voltak.

Az avatóünnepségen énekelt az egyházközség kórusa, szavalt Sárándi Annamária bogdándi származású tanárnő és Nagy Anna bogdándi lakos, aki saját versét mondta el. Az ünnepség az emlékmű leleplezésével, annak megkoszorúzásával és a Himnusz eléneklésével ért véget.

 

Elek György