Vidék

Emlékmű a hadadi németeknek

2018.08.05 - 18:41

Szombaton a hadadi evangélikus templom kertjében emléket állítottak azoknak a hadadi németeknek az emlékére, akiknek ősei Németországból telepedtek ide, utódaik pedig Hadadról Németországba.

Szombaton ünnepi istentiszteleten vettek részt a Németországban megalakult Hadadi Németek Közössége hazatért tagjai, akik emlékművet állítottak a Hadadról Németországba telepedett német evangélikusok emlékére. 1752-től gróf Wesselényi Miklós Dél-Németországból telepített többnyire evangélikus vallású családokat Hadadra, hogy azok birtokain dolgozzanak. Szorgalmas emberek voltak, hiszen sajátos jellegű lakóházakat és templomot építettek maguk számára, utódaik belakták a település nagyobb részét. A hadadi evangélikusok századokon át éltek a telépülésen, amíg az 1980-as években ők is kihasználták a lehetőséget, és visszaköltöztek őseik szülőhelyére, Németországba. Azok, akik Hadadon élték le gyermek- és ifjúkorukat, és még az élők sorában vannak, Németországban is hadadiaknak tartják magukat, ezért alakították meg a Hadadi Németek Közösségét, hogy időnként találkozzanak, és ne szakadjon meg minden szál közöttük. A közösség alapító elnöke, Georg Erdei, Pretli György jelenlegi elnök, valamint a közösség tagjai rendszeresen hazajönnek a községnapra, az elmúlt évben pedig úgy döntöttek, hogy az idei községnap előtti napon emlékművet állítanak, hogy az utókor tudja és számon tartsa, hogy Hadadon évszázadokon át német evangélikusok is éltek. Zsúfolásig megtelt a hadadi evangélikus templom hadadiakkal, a Németországból hazatértekkel és a meghívott vendégekkel a szombati ünnepi istentiszteleten, amelyen Merhard Wagner szebeni evangélikus lelkipásztor hirdetett igét. Ábrahám történetét választotta alapul, amikor Isten arra kérte Ábrahámot, menjen el szülőföldjéről egy ismeretlen földre. Ha az ember elindul egy úton, magával viszi az emlékeit. Vannak, akik elfelejtik az emlékeket, vannak, akiket az emlékek egész életük során elkísérnek. A Németországból Hadadra települők a jobb életlehetőségeket keresték, ezt keresték és keresik azok az utódok is, akik Hadadról telepedtek át Németországba. Az életfeltételek nem mindenhol egyformák, de az igények sem. Azok, akik emlékművet állítanak Hadadon, még mindig kötődnek szülőföldjükhöz, és nem biztos, hogy Németországban jobb lett az életük.

Sien Walter hadadi származású evangélikus lelkipásztor és Balogh Ferenc hadadi baptista lelkipásztor bibliai igével köszöntötte a résztvevőket.

Az istentiszteleten fellépett a Dél-Koreából érkezett ifjúsági csoport, amelynek tagjai Olaszországban tanulnak zene és operaénekes szakon.

Az eseményre meghívást kapott a Német Demokrata Fórum is, a résztvevőket köszöntötte Josef Hölczli, az NDF észak-erdélyi regionális elnöke és Johann Leitner, a Szatmár megyei szervezet elnöke. Mindketten nagyra értékelték a kezdeményezést, és kifejezték együttműködési szándékukat.

A templomból kivonulva felavatták az emlékművet, ami a szülőföldhöz és a hithez való ragaszkodásra hívja fel mindenki figyelmét.

A dél-koreai ifjúsági csoport délután a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében magas színvonalú műsorral ajándékozta meg a közönséget. Operaáriákat, közös slágereket énekeltek, a végén bevonva a közönséget is. Balogh Ferenc követendő példaként szólt a koreaiakról, akik tizenhárom éve rendszeresen járnak Hadadra, és segítik a hadadi rászorulókat. Példák lehetnek hitből, vallásosságból és emberségből egyaránt.

 

 

Elek György