Kinczel István római katolikus plébános Szenes Hanna-idézettel kezdte beszédét: „Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,/ Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön./ Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,/ Amikor ők maguk már nincsenek köztünk./ Ezek a fények csillognak és különösen,/ Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.” Amikor megemlékezünk egy elhunytról, jól ismerve az életét, annak fontos állomásait, visszaemlékezünk a kötődésekre. Az emlékezés segíthet bennünket az életben eligazodni. Segíthet bennünket megőrizni azt, ami fontos, ami a legfontosabb, megőrizni a hitünket. A megemlékezés nem azt jelenti, hogy gondolni kell valakire, hanem imádságban megemlékezve az Úr irgalmát keressük. A hívő keresztény ember hittel és reménnyel emlékezik, nem úgy, mint akiknek nincs hitük, és nincs miben reménykedniük. A hívő ember a feltámadásban reménykedik.

Genda Árpád Szabolcs pettyéni református lelkipásztor is a hitről beszélt. A hívő ember rábízza magát Istenre. Nagyon sok példa van a Bibliában, amikor az igazán hívő ember a gyógyulás ajándékában részesült. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy ezen az istentiszteleten elhunyt szeretteinkre emlékezünk, különösebben azokra, akik a kijárási tilalom idején hunytak el. Volt olyan temetés is, amelyen csak nyolc személy vehetett részt.

A remény egyfajta bizalom a cél megvalósulásában. Minden emberi tett alapja a remény. A harmadik gondolat, amiről a lelkipásztor beszélt, a szeretet. Isten a legnagyobb szeretetét a fiában mutatta meg. Krisztus közösséget vállalt az emberekkel. Krisztus szeretete abban mutatkozott meg, hogy minden emberért vállalta az emberi formát.

Sztankovics Alexandra és Nagy Erik, a Pettyéni Református Egyházközség fiataljai az alkalomra készült előadást mutattak be. Az élet-halál nagy kérdéseit elemezték előadásukban: „Mit üzennek a ma már halott elődeink a mennyei életről? Mit üzenünk egymásnak mi, a sírok felett gyertyát gyújtó élők? Észrevesszük-e egymásban a szépet, az igazat és a jót, meglátjuk-e másokban, hogy attól lett szép az életük, hogy valósággal elégetik magukat abban az igyekezetben, hogy másoknak jobb legyen a sorsuk? Észrevesszük-e, hogy a teljes élet nem a fogyasztásban, nem az élvezetek mindenáron való hajszolásában rejlik, hanem abban a törekvésben, hogy családunk, szűkebb és tágabb közösségünk életét szebbé tegyük?” — hangzott el a fiatalok előadásában.

A továbbiakban a nagykárolyi Carmina Renastentia zsoltárokat játszott és énekelt. Az előadás minden résztvevőben felébresztette azokat a keserű érzéseket, amelyeket a járvány időszaka okozott számukra, ugyanakkor reményt adott arra, hogy elhunyt szeretteink örökös otthonukban találtak nyugalmat.

Elek György