Minden eddiginél kevesebben vettek részt Szatmárnémetiben az 1989. december 22-i eseményekre szervezett megemlékezésen. A még élő forradalmárok nem koszorúzhattak hivatalosan.

Az utóbbi huszonhét év során minden év december 22-én a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal megemlékezést szervez az 1989-es események emlékére. Csütörtökön minden eddiginél kevesebben vettek részt a rendezvényen, nem csupán a hideg miatt, hanem inkább azért, mert évről évre kevesebb hangsúlyt helyeznek a szervezők az akkor történtek felelevenítésére. Huszonhét év után még mindig tisztázatlan, hogy mi is történt akkor Temesváron, majd Bukarestben, hogyan történt meg a rendszerváltás, kik irányították annak a mozgatórugóit, hogyan történt a hatalomátmentés?

A megemlékezés nyitányaként Radu Bud kormánymegbízottat katonai tiszteletadással fogadta a helyőrség, majd a szokásos egyházi ceremónia következett. Több év után magyar ima is elhangzott, Kiss József, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője tartott rövid áhítatot. Rövid igemagyarázatában kifejtette, hogy a kommunizmusban azt tapasztalhattuk meg, hogy az emberek Káinként élnek. Nem választják a szeretetet, a békességet, nem választják Isten szabályait, hanem ez ellen akarnak tenni. 1989 decemberében Isten rendelt olyan elsőszülötteket, akik felemelték szavukat, akik kiálltak az imádság, az Istenhez való kapcsolat reménysége mellett. Nehéz volt szólni ott, ahol az emberek ajkát befogták. Nehéz volt felemelni a kezet ott, ahol az emberek kezét leszorították. És mégis ezek az elsőszülöttek, a forradalom hősei, románok és magyarok együtt kiálltak Isten törvénye, szabálya és akarata mellett, hogy boldogan, szabadon és szeretetben éljenek.

Cristian Silaghi, a Szatmár Megyei Csendőrség tábori lelkésze egyetértett Kiss József arra utaló szavaival, hogy a hősöknek nincs nemzetiségük. Mindazokat, akik az 1989-es forradalom áldozataivá váltak, minden romániai lakos hőseiként kell emlegessük, hiszen az ő életük áldozatainak árán bukott meg az a rendszer, amelyik nagyon sok fájdalmat okozott azoknak, akik abban a korban éltek. Rájuk emlékezünk ma és tisztelgünk együtt azokkal is, akik részt vettek a forradalomban, de szerencsés módon túl élték annak veszélyeit.

Mindenki számára meglepetést okozott, hogy hivatalosan csak az állami intézmények (prefektúra, megyei tanács, polgármesteri hivatal) koszorúzhatott, a még élő forradalmárok csak a megemlékezés hivatalos részének a befejezése után helyezhették el koszorúikat.