Az 1990. március 15-én történtekről a mai napig nincs konszenzus. A magyar és a román nép számára egyforma szabadságot ígérő forradalom emlékünnepén a két nép egymás ellen fordult. A múltidézés az akkori események szereplőinek visszaemlékezései alapján történik.

— Nem szívesen emlékszem vissza ezekre a napokra, már csak azért sem, mert ezek az események előjátékai voltak a marosvásárhelyi fekete március néven elhíresült eseményeknek, melyeknek főbűnösei örökre megúszták a számonkérést — emlékezik vissza Szélyes Ferenc, az RMDSZ egyik alapító tagja, valamint a Nemzeti Megmentési Front nemzeti kisebbségügyi bizottságának tagja. — Elítéltek voltak, de azok mind magyar és roma nemzetiségűek. A többségi politika ma is úgy értékeli, hogy az igazságszolgáltatás korrekt módon járt el, igazságosan ítélte el a felforgató elemeket, akik ki akarták kergetni a románokat ősi földjükről és Erdélyt vissza akarták csatolni Magyarországhoz. Érdekes, hogy ez a szöveg időnként újra és újra elhangzik. Az a fő baj, hogy a fiatal nemzedék is kezdi átvenni az idősebbektől ezt az elméletet, és látjuk, hogy időnként jelesre is vizsgáznak. Lásd minden évben a március 15. körüli média-mocskolódást és az időnként választás előtt álló Románia magyarellenes politikáját. Igaz, hogy nemrég azt nyilatkozta Klaus Iohannis, hogy Romániában nincs magyar kérdés, a nemzetiségi jogok biztosításában Románia vezető helyet foglal el. Nekünk ismerős ez a szöveg.

— Visszatérve az 1990. március 15-i szatmárnémeti és erdődi eseményekre, már napokkal előtte érződött a levegőben, hogy valami nincs rendben a városban, ugyanezt éreztem a nemzeti kisebbségi bizottság tagjaként a városi tanács ülésein — folytatta Szélyes. — A helyi románság kezdte ellenségesen viszonyulni a magyarság megnyilvánulásaihoz. A románság azt hangoztatta — és ebben a helyi szervek is egyetértettek —, hogy elkezdődött a magyar támadás Románia ellen. Szegény trabantos, zsigulis meg škodás magyarok, akik szabadnapjukon átugortak egy kis bizniszre, álmukban sem gondolták, hogy ők tulajdonképpen előre küldött szaglászók, akiknek az a feladatuk, hogy a határnál várakozó, fantasztikusan felfegyverzett magyar hadseregnek előkészítsék a bevonulását. Ezt nagyon sok román elhitte. Akkor még nem tudtuk, hogy mire ment ki a játék. Ott volt a feloszlatott szekuritáté, sok képzett hazafi volt munka nélkül, többek között a szatmáriak is, akik elég olcsón megúszták a decemberi eseményeket. Akiből nem lett politikus vagy üzletember, annak munkát kellett adni. Ami a szatmárnémeti és az erdődi ünnepségeket illeti, autóbusszal mentünk ki, rendőrautók kísértek végig az úton. Az ünnepség nem arról szólt, amiről kellett volna: nem a szabadságról, a barátságról, a toleranciáról, hanem ezek ellenkezőjéről. A decemberi eksztázis után ez egy hideg zuhany volt az erdélyi magyarságnak, ami jelezte, hogy fel kellene ébredni. Hol tartunk ma? Hivatalosan elmondta az államfő. Nem hivatalosan egy csomó kérdőjel van előttünk, mert nem lehet megbízni sem a többségi politikában, sem az érdekvédelmi szervezetünkben — zárta mondandóját Szélyes Ferenc.

Az "Emlékek márciusa — huszonöt éve történt" sorozat első részére kattints IDE!

Elek György