Az 1990. március 15-én történtekről a mai napig nincs konszenzus. A magyar és a román nép számára egyforma szabadságot ígérő forradalom emlékünnepén a két nép egymás ellen fordult. A múltidézés az akkori események szereplőinek visszaemlékezései alapján történik.

1990. március 15-e mély nyomokat hagyott a Szatmár megyei magyarság emlékezetében. A komoly áldozatok árán kivívott szabadságról hamar kiderült, hogy az még csak látszatszabadság, a múltnak csak néhány ága van leszakítva, gyökere és koronája megmaradt, bármikor képes lombot hajtani. Hamar kiderült, hogy a közösen kivívott szabadságnak apró kis virágait sem vagyunk képesek együtt lobogtatni, megpróbáljuk kitépni egymás kezéből, még akkor is, ha az szétszakad, lehullnak szirmai. 1990 márciusában a Szatmár megyei magyarság hitt abban, hogy a Petőfi Sándor által megálmodott szabadság — amiért a költő életét adta — elérkezett. Túl hamar rá kellett döbbenni arra, hogy a szabadságért minden nap meg kell küzdeni. Hogy mi történt 1990 márciusában Szatmárnémetiben és Erdődön, igazán még ma sem lehet tudni. Nem írtak róla krónikát, nem gyűjtött össze senki dokumentumokat, fényképeket is nehezen lehet találni. Az elkövetkező napokban megpróbálunk képet alkotni a történtekről néhány olyan személy vallomásait felhasználva, akik részesei voltak az akkor történteknek, és hajlandóak megosztani az emlékeiket. Vannak ellentmondások, eltérések ezekben a visszaemlékezésekben, de huszonöt év távlatában ez előfordul. Vannak olyanok is, akik még ma sem hajlandóak beszélni az akkor történtekről. Úgy gondolják, ha a szabadság hajnalán mindaz megtörténhetett, túl nagy reményeket nem lehet fűzni a romániai demokráciához. Az 1990. március 15-i szatmárnémeti és erdődi események huszonötödik évfordulójára készülve — ami reményeink szerint csodálatos ünnep lesz — a Szatmári Friss Újság cikksorozattal próbál adózni a múlt emlékének: az idősebbekben felidézni az akkor történteket, a fiatalokkal pedig megismertetni, hogy csak kiállással, kitartással és bátor küzdelemmel lehet eredményeket elérni.

Az első megemlékezés

1990. március 8-án az RMDSZ szatmárnémeti szervezete — egyetértve a központi vezetés döntésével — bejelentette, hogy március 15-én a nemzeti ünnep alkalmából megemlékezést fog szervezni. Ekkor született döntés arról is, hogy a megemlékezésnek két helyszíne lesz: Szatmárnémetiben a Bălcescu-szobornál és Erdődön a vár mellett található Petőfi-emlékműnél. Március 14-én a Szatmári Friss Újságban is leközölték a megemlékezés hivatalos műsorát.

(Újsághír)

„Megünnepeljük március 15-ét!

Az RMDSZ országos ideiglenes intézőbizottsága elnökségének február végi közleményével egyetértésben az RMDSZ és a MADISZ Szatmár megyei szervezete az 1848–49-es forradalom évfordulóján, 1990. március 15-én emlékünnepséget szervez. A koszorúzásokkal egybekötött rendezvényre Szatmárnémetiben délután 1 órakor a Tudor Vladimirescu utcai Bălcescu-szobor előtt (a Muhi-palotával szemben), míg fél 3-kor Erdődön a vár tövében kerül sor. Felhívjuk a baráti- és munkacsoportok figyelmét, hogy az erdődi várhoz a szállítást a turisztikai hivatalokon és a szállítási vállalatokon keresztül még időben próbálják megoldani autóbuszok bérelésével. Az RMDSZ és a MADISZ Szatmár megyei szervezetének vezetősége ugyanakkor felkéri tagszervezeteinek mindegyikét, hogy ünnepi rendezvényekkel, a helyi történelmi emlékművek és emléktáblák rendbetételével, annak jegyében emlékezzenek meg 1848. március 15-éről, hogy a forradalom üzenete, a szabadság, az együtt élő népek jogegyenlőségének és testvériségének eszméi mindnyájunkat egyaránt átható gondolata érvényesüljön.

Az RMDSZ és a MADISZ Szatmár megyei szervezetének elnöksége”

Tüntetésbe torkollott az ünnepség

Sárándy Tamás, a Szatmár Megyei Múzeum muzeológusa kutatásokat végzett az 1989. március 15-i szatmárnémeti és erdődi eseményeknek a megismerésére. Ő így vall az akkor történtekről:

— A felolvasásra kerülő írások fele román nyelvű, az elhangzó beszédek is többnyelvűek voltak. Mindezek ellenére március 14-én tüntetésre került sor a város új főterén. Ez már a Gazeta de Nord-Vest román nyelvű napilap szerint is a Vatra Românească helyi tagszervezetének első összejövetele volt. A szónoki emelvényt a nemzeti hősök, Avram Iancu, valamint Horea, Cloşca és Crişan arcképeivel díszítették fel. Az emelkedett hangulat ellenére a tömeg randalírozásba kezdett és betörte több kétnyelvű kirakat ablakát. A megmozduláson tömegként — mint már több alkalommal — az Unio gyár munkásai voltak jelen. Ugyanakkor tiltakozásukat fejezték ki március 15. megünneplése ellen, és kérték Formanek Ferencnek és Pécsi Ferencnek, a magyarság két tisztségben lévő helyi vezetőjének a lemondását. Az RMDSZ vezetői a tiltakozás ellenére sem mondtak le a megemlékezés megtartásáról, bíztak abban, hogy az békésen fog lezajlani, illetve bármilyen rendbontási kísérlet esetén a rendőrség meg fogja védeni őket. Ugyanakkor az esemény egyik résztvevője sem számított arra, hogy másnap bármilyen atrocitásra is sor kerülhet.

Március 15-én reggel az ünnepség a terveknek megfelelően kezdődött. Reggel 10 órakor ünnepi szentmisét tartottak a város főterén álló római katolikus Székesegyházban. Ezt követően a tervek szerint a tömeg átvonult volna a Bălcescu-szoborhoz, ahol ünnepi műsor után koszorúzásra került volna sor. A szentmise végeztével azonban a szervezők már értesültek róla, hogy a szobornál lévő kis park tele van román tüntetőkkel, így változtatva az eredeti programon, a Székesegyház mellett lévő Krisztus-szobornál tartották meg a műsort, majd ide helyezték el a koszorúkat is. A műsor lefolyása alatt a román tömeg átvonult a főtérre, ahol kisebb összetűzésekre is sor került, megrongáltak pár magyarországi személygépkocsit, de ezt leszámítva nem történt nagyobb atrocitás. A szervezők többször is kérték a jelen lévő rendőrök közbelépését, ők azonban egyetlen esetben sem avatkoztak be.

A március 15-i szatmári események az új főtéren folytatódtak. Este itt összegyűltek a „vátrások”, sokan késekkel felfegyverkezve, egy bátor hazafi a hirtelen otthon fegyverként zsebre tett csavarhúzóval szúrással fenyegette a magyarokat. A megyeházára behívták az akkori közigazgatás vezetőit, Formanek Ferencet, a FSN megyei alelnökét és Pécsi Ferencet, az akkori megyei ,,alpolgármestert”. Megjelent egy bukaresti ezredes, aki hivatalos minőségében és a többség élén állva lemondatta az említett két vezetőt, olyan egyszerű érvvel, hogyha nem mondanak le, akkor a megyeháza erkélyéről ledobják őket a tömegbe. A bekiabált érvek között olyanok is voltak, hogy az RMDSZ által kiragasztott március 15-i plakátokon, a Petőfi Sándor portréról azt állították, hogy az Kossuth Lajos lenne, és hogy a román nép ellenségét állami pénzből plakátolták ki a városban. Senkinek nem volt vicces hangulata, amikor a tömeg az alábbiakat skandálta: „Las' că ştim noi ce abuzuri au comis in 15 martie hortiştii lui Kossuth!”. Akkor még nem tudtuk, hogy a történteket az akkori hatalom és Iliescu diverzióként szervezte, pontos forgatókönyvvel, és mert Szatmárnémetiben a számítás nem jött be, néhány nap után áthelyezték Marosvásárhelyre.

Elek György