1848. március 15. az a nap, amelyre minden magyar büszke. Büszke is lehet, mert a márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre. A szabadság tere elsősorban a szellem területén van, amikor szabadon befogadhatja az ember a világba érkező felsőbb igazságokat. Az egyenlőségnek a jogban és a törvény előtt kellene érvényesülnie. A testvériségnek pedig abban, hogy a szociális és a gazdasági létben szolidárisak tudjunk lenni másokkal. Ma már láthatjuk, hogy abból a hármas jelszóból, amit szabadság, egyenlőség és testvériség címén a márciusi ifjak felröpítettek, milyen kevés tudott megvalósulni. Még mindig morális válságban vagyunk. Nem mondjuk ki egységesen, hogy nem eladó a becsületünk, nem eladó a szülőföldünk, és nem eladó gyerekeink jövője. Hogy ide születtünk, erre a földre, és csak itt van otthonunk és hazánk, minden más helyen csak vendégmunkások lehetünk. Gyarapítani kell a térség szellemét, és nem felhígulni benne. Sem elzárkózni, sem meghunyászkodni nem akarunk. Példát akarunk adni a nálunk szerencsésebb nemzeteknek, hogy „ahol a kincsetek, ott a szívetek”. A mi kincsünk a szülőföld, a család melege. Nem morzsákat, hanem a megélhetéshez szükséges kenyeret akarjuk munkánk eredményeként. Nem hazugságokra, hanem örök érvényű igékre vágyunk. Az úrbéli viszonyok megszűntek, nincsen jobbágyság, de megmaradt a lelkek jobbágysága.

Most más, de ugyanúgy próbára tevő időket élünk. És így, ebben a helyzetben, ebben az állapotban ismét fel kell tennünk a kérdést: tudunk-e cselekedni, miként ezer éven keresztül mindig tették eleink, a közösségünkért, nemzetünkért, megmaradásunkért? Vagy megmaradunk vegetáló, siránkozó nemzetnek? A magyarság érték, ezért a nemzetünket ért rossz valamennyiünknek fáj. „Lelkemben a magyar fa. / Lombjai esnek, hullnak: / Lombosan, virágosan, / Így kell, hogy elpusztuljak.” — írja Ady Endre fájdalomtól áthatottan. De így jajdul fel József Attila is: „S mégis, magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad — / édes Hazám, fogadj szívedbe, / hadd legyek hűséges fiad!” Ezeket meg nem hallani bűn! Vagy ha halljuk és nem szívleljük meg, ugyancsak bűn. A közöny a legnagyobb ellenségünk. A közöny a magyar jövő sírásója. Ezért kell ráébrednünk: hogy amiként az eddig való megmaradásunk, úgy a jövőnk is egyedül rajtunk múlik. A nemzeten. Az egész nemzeten. Nem csak rajtad, hanem rajtam is. Én is felelős vagyok önmagamért, és önmagamon keresztül minden magyarért. És ha ezt tudjuk, és gyakoroljuk is, akkor válunk cselekvő nemzetté, akkor tudjuk átvészelni ezt a kort is, mely ugyanolyan ellenséges, gyilkos kor, ugyanúgy a létünkre tör, mint az előző évszázadok. Ha nem döbbenünk rá erre, veszélybe sodródunk. Kötelességünk ismerni népünk történelmét, kötelességünk emlékezni hőseinkre, de fel kell ismerjük, hogy a múlt ismerete azért fontos, hogy ne kövessük el azokat a hibákat, amelyeket a múltban elkövettek. A ma emberének előre kell nézni. Ki kell építeni azt az utat, amelyen majd utódaink minden eddiginél jobb körülmények között élnek.

 Elek György