Ha ne adj’ Isten lesz koronavírus-gócpont Szatmárnémetiben, akkor az az ócskapiacról fog kiindulni. Rengeteg ember volt kint a tegnapi piacnapon, maszkot csak elvétve lehetett látni az embereken, váll vállat ért, szájak szuszogtak a tarkókba. Azzal a feltétellel nyitotta meg a múlt hét végén a Lăcrămioarei utcai vásárteret a piacgondnokság, hogy maszk használata ajánlott, a másfél méteres távolság tartása pedig kötelező. Ez utóbbi szabályt lehetetlen alkalmazni a piacon, tele volt emberrel a vásártér, a sorok között a húsz centi távolságot sem lehetett tartani, nemhogy a másfél métereset.
A ki- és bejárás szabálya, azaz az egyik kapun való bejárás és a másik kapun való kijárás elve működött, a kapuknál volt egy-egy kijelölt ember, aki erre vigyázott. Ezzel az volt a célja a piacgondnokságnak, hogy folyamatos és egyirányú „emberáramlást” hozzon létre, ez a terv azonban az asztalok között teljesen felborult, hiszen ott már nem egyik irányból a másikba áramlottak az emberek, hanem mindenki össze-vissza mászkált.
Miután csitult a járványhelyzet, fontos volt megnyitni a piacot, hiszen sokan vannak az árusok között, akik ebből élnek, és vannak, akiknek fontos jövedelemkiegészítést jelent a piaci bevétel. Azt azonban valahogy meg kellene oldania a piacgondnokságnak, hogy ne legyen bent egyszerre a piacon annyi ember, amennyi tegnap volt. Valahogy korlátozni kellene a beengedettek számát, hogy valamivel szellősebb legyen bent a helyzet, az olyan összefüggő embertömeg, mint amilyen tegnap volt a piac területén, egyszerű influenzajárvány idején vagy bármilyen betegség esetében is fertőzési gócpontot jelent.