Szatmárnémeti

Emberkereskedelem, kiskorúak futtatása és drogkereskedelem

2021.03.19 - 20:33

A férfi nem ismeretlen a hatóságok előtt, ám míg eddig főleg az uzsorakölcsön és cigarettacsempészet területén mozgott, most bővítette tevékenységi körét, s a nyomozás jelenlegi állása szerint két társával 2020 ősze és 2021 tavasza között rendszeresen szállított kiskorúakat Szatmár megyéből Kolozsvárra és Aradra, ahol bérelt lakásokban, valamint utcai prostitúcióra kényszerítették őket — a kuncsaftokat pedig videochat és online hirdetések útján csalogatták.

A vádirat szerint a trió egyik tagja a futtatás mellett kábítószer-kereskedelemmel is gyarapította vagyonát: társainak és a szexmunkára kényszerített kiskorúaknak adta el a tudatmódosító szereket. Az ügyben a hatóság összesen 11 helyszínen tartott házkutatást, lefoglalva 3000 lejnyi készpénzt, 13 mobiltelefont, 22 SIM-kártyát, több adathordozót és jelentős mennyiségű fehér színű, por állagú anyagot, amelynek vegyi elemzése folyamatban van.

A kihallgatások nyomán három férfit 24 órára előállítottak, 30 napos előzetes letartóztatásba helyezésükről pedig pénteken döntöttek. SZFÚ

Fotó: SZFÚ archív