Sport

Emberelőnyben csak pontszerzés

2016.11.19 - 14:36

A visszavágók első fordulója után is őrzi első helyét a Szatmárnémeti LPS csapata a 19 évesek élvonalbeli bajnokságának (Liga Elitelor U19) Nyugati Csoportjában, viszont Dacian Nastai edző legényei elpuskáztak egy lehetőséget, hogy őrizzék három pontos előnyüket az üldözőkkel szemben.

Igaz, az ellenfél, az Aradi UTA Bătrâna Doamnă is dobogós helyen áll.

A LPS ifijei Mikolában fogadták szombat reggel az aradiakat, így a kisebb méretű pályán a vendégek bezárkóztak a saját tizenhatosuk elé és kontrákra játszottak. Így szerezték az első találatukat is a 9. percben. A szatmári legények folyamatosan nyomás alatt tartották az aradi kaput, mígnem a 30. percben megingott a vendégek védelme és Cătuna egy szöglet után egyenlíteni tudott. A fordulás után viszont már nem volt oly hatékony a szatmári játék, ráadásul az UTA ismét vezetést szerzett egy kontra végén. Nyolc perccel később Ciocan egy szépségdíjas találattal egyenlített, majd a két aradi gólt szerző Tomát a 83. percben kiállította a bíró, de mindezek ellenére az eredmény már nem változott. Ráadásul az UTA az utolsó másodpercben nyerhetett volna, de egy éles szögből kapura rúgott labdát Moroz kikanalazott a léc alól.

„Talán a fáradság is kiütött a játékosokon, hiszen már júniustól húzzák az igát. Moroz szombaton jó napot fogott ki, viszont középen és a támadásban nem voltunk egyáltalán hatékonyak, főleg a második félidőben” — mondta Nastai.

Liga Elitelor U19, 14. forduló

Szatmárnémeti LPS – Aradi UTA Bătrâna Doamnă 2–2 (Cătuna, 30. perc, Ciocan 68., illetve Toma 9., 60.); kiállítva: Toma (83. perc).

További eredmények

CSS Drobeta-Turnu Severin – Temesvári LPS Banatul 0–0

Kolozsvári FC Ardealul – Kolozsvári FC Viitorul Mihai Georgescu 2–0

Temesvári ACS Poli – Szászmedgyesi Gaz Metan 0–2

Pandurii Târgu Jiu – Marosvásárhelyi Kiválósági Központ 3–5

Nagyváradi LPS Bihor – Temesvári Kiválósági Központ 1–3.

A Szatmárnémeti FC Olimpia szabadnapos volt.

1

Szatmári LPS

13

10

1

2

41–10

31

2

ACS Poli

13

10

0

3

29–14

30

3

UTA B. D.

13

9

2

2

37–14

29

4

Temesvári K. K.

12

9

1

2

46–13

28

5

Ardealul

13

8

2

3

33–11

26

6

Pandurii

13

7

2

4

29–23

23

7

Vásárhelyi K. K.

13

6

2

5

32–28

20

8

Gaz Metan

12

4

1

7

28–23

13

9

LPS Bihor

13

3

1

9

27–41

10

10

Viitorul

13

3

1

9

20–40

10

11

Olimpia

11

3

1

7

11–31

10

12

Severin

12

2

1

9

5–34

7

13

LPS Banatul

13

0

1

12

5–61

1