Szatmárnémeti

Éltető forrás a pusztában

2014.03.08 - 09:19

Tegnap a Szatmár-Szamos-negyedi református templomban huszonkettedik alkalommal tartottak Ökumenikus Világimanapot, amelyen részt vettek a keresztény egyházfelekezetek nőszövetségei.

 

Az Ökumenikus Világimanapot, amelynek idei mottója Éltető forrás a pusztában, az 1870-es években kezdték el megtartani, évről évre újabb és újabb csoportok csatlakoznak, azokban az országokban, ahol régóta szervezik, egész mozgalommá nőtte ki magát — hangzott el Bogya-Kis Mária lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nőszövetségi elnökének köszöntőjében. A program elsődleges célja az ismeretátadás, ezúttal a közösségek megerősítése, közben megfogalmazódik, hogy egy nagy keresztyén család tagjai vagyunk, és bár nagyon különbözőek az életfeltételeink és lehetőségeink, mégis ugyanannak az Istennek vagyunk a gyermekei, aki az ő egyszülött fiát adta értünk. Ebben az évben az egyiptomi keresztény nők állították össze az imanapi liturgiát, mely szerint a világ több mint száznyolcvan országában imádkoztak nők és férfiak egyaránt.

 

Igehirdetés

 

Pálffy Annamária, az Észak-Nyugati Unitárius Szórvány Egyházközség lelkipásztora igehirdetésének alapjául a samáriai asszony történetét választotta alapigéül. Igehirdetésében választ keresett arra, hogy mennyire fontos tudni és megtapasztalni a krisztusi üzenetet. A lelkésznő kifejtette, hogy a történet rólunk szól, minket szólít meg. Egy mának szóló régi történet ez, melyből megtudhatjuk, hogy a samáriai asszony vallásosan nevelkedett, volt hite, tudta, hogy eljön a Messiás, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy boldog életet éljen, mert volt egy elrontott élete, amit egyedül képtelen volt helyrehozni. Tudta, hogy nem kerülheti el a Krisztussal való találkozást, ez pedig megtörtént akkor, amikor Jézus vizet kért tőle. A samáriai asszony tudta, hogy Jézus az, aki szolgálatot kér tőle, mert abban az időben nem történhetett meg, hogy egy zsidó bármit is kérjen egy samáriaitól. A samáriai asszony története azt példázza, hogy áthidalva a nemzeti és a felekezeti szakadékot, Jézus bebizonyította, hogy valamennyien egy Isten gyermekei vagyunk.

Az ökumenikus világimanapokon befolyó adományokból a globalizáció világának áldozatain segítenek, nem csak felvilágosító konferenciákkal, hanem konkrét tettekkel is. Az elmúlt évben begyűlt adományokból két kárpátaljai magyar orvostanhallgató tanulmányait segítették, de támogatták egy többségben cigánygyerekekkel foglalkozó tanoda munkáját is.

 

 

Elek György