Tegnap a kökényesdi temetőben találta meg örök nyugvóhelyét volt kollégánk, Romász János sportújságíró, aki gyógyíthatatlan betegség miatt vesztette életét néhány hónapos szenvedés után.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.” (Pál II. levele Timóteushoz 4.7-8). Fodor Lajos református lelkipásztor olyan bibliai igét próbált keresni Romász János búcsúztatására, amelyikben szerepel a futball vagy a meccs, de ilyet nem talált. Nem is találhatott, mert a bibliai könyvek megírásakor még nem létezett labda, de már akkor is léteztek játékok. Már a bibliai időkben is játszott az ember, hiszen az élet egy nagy játék. Az ember megszületik, küzd, harcol, majd az igaz bíró elé kerül, aki ítélkezik felette. Ilyen élete volt Romász Jánosnak is. Az ő élete is egy állandó harc volt. Harcolt önmagával, majd harcolt a betegségével. Az életben sok mindent le lehet küzdeni, csak a betegséget és a halált nem. Ő is elvégezte a maga futását. Futást jelent az is, amikor megírt egy tudósítást. A futásban azonban belefárad az ember. Romász János futott a labda után, futott az újsághírek után, futott a sors elől vagy éppen a sors után. Nagyon fontos, hogy a futásban az ember meg tudja tartani a hitét, mert a hit tartja meg az embert, az a hit, amelyikbe bele tud kapaszkodni. Romász Jánosnak években mérve rövid, de tettekben gazdag élete volt. A fehér és a zöld szín feketére változott, ami azt jelzi, hogy egy életút lezárult. Ft. Harangozó József görögkatolikus esperes hangsúlyozta, hogy most egy olyan ember koporsója mellett állunk, aki befutotta a pályáját, de még sokat tehetett volna. Az életét egy magasodó fához lehet hasonlítani, amit ketté tört a vihar. Romász János elbúcsúzott családtagjaitól, kedvesétől, akivel közös életet terveztek, de ez a közös élet nem kezdődhetett el. Elbúcsúzott barátaitól, ismerőseitől, volt kollégáitól és beállt abba a seregbe, ahol már nem érezhet többet fájdalmat. Azok, akik itt maradtak, őrizni fogják emlékét.

Elek György