A közismert színészt családja, kollégái, ismerősei és tisztelői kísérték utolsó útjára.
Hétfőn a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozták fel András Gyula színművész koporsóját, hogy mellette leróhassák kegyeletüket mindazok, akik fájó szívvel válnak meg tőle. A koporsó mellett felváltva álltak díszőrséget a Harag György Társulat művészei, közben halk gyászzene szólt, nagyon sokan virágokat és koszorúkat helyeztek el a koporsóra. Nagyon sok olyan volt színészkolléga is eljött végső búcsút venni, akik más társulatokhoz szerződtek. Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója elmondta, hogy András Gyula a színházi világnapon tért vissza rövid időre a színházba, hogy örökre elbúcsúzzanak tőle. András Gyula egy sajátos arca volt a szatmári színjátszásnak. Nagyon sok szép emlék és történet fűződik hozzá. Évtizedeken át gazdagította Szatmár megye szellemi életét. Ott volt a kulturális rendezvényeken, a szavalóversenyeken és minden olyan eseményen, ahol irodalomról esett szó. Ugyanezekről a helyekről fog hiányozni a jövőben, de hisszük, hogy fentről majd mindent látni fog.
Nagy Csongor színművész olvasta fel a Csirák Csaba színháztörténész által megfogalmazott, András Gyula életútját és színészi pályafutását összefoglaló tanulmányt, majd Péter Attila Zsolt színművész Örkény István A színész halála című egyfelvonásosát, Nagy Csongor pedig András Gyula kedvenc Ady-versét olvasta fel. Hangfelvételről csendült fel András Gyula szavalata, majd a Magyar (Rodnei) utcai temetőben helyezték végső nyugalomra a színművészt.