Sport

Elszánt resicai ellenféllel kezd az Oli

2015.08.29 - 08:00

Három hónap szünet után ma délelőtt megkezdődik a másodosztályos labdarúgó-bajnokság. A Szatmárnémeti FC Olimpia legénysége idegenben, a Resicabányai Metalul otthonában kezd. Csik Tibi egyedül a sérült Rust kénytelen nélkülözni az idénynyitó meccsen.

Nem a labdarúgásról szólt a nyári felkészülés a Resicabányai Metalul csapatánál, amely ma délelőtt a Szatmárnémeti FC Olimpia csapatát fogadja a Liga 2 2-es csoportjának idénynyitó mérkőzésén. A Krassó-Szörény megyei alakulat komoly anyagi gondokkal küzd, csődvédelmet is kért. Még a bajnoki rajt is kérdőjeles volt a hónap elején, ugyanis Cătălin Rufă főtámogató a helyi önkormányzat segítségét kérte a csapat fenntartására, de a városatyák nem karolták fel a javaslatot. Ígéretek voltak, de nem konkretizálódtak, így az elmúlt két hónapban a játékosok is szétszéledtek. Egyikük, a középhátvéd Ionuţ Tătaru Szatmárnémetibe került és Csik Tibor vezetőedző alakulatában máris alapjátékosnak számít. A resicaiak tavalyi keretéből talán Dandea járt a legjobban, hiszen ő az élvonalbeli Astra Giurgiuhoz szerződött, ahol Európa Liga-meccseken is kezdő volt.

Marian Pană edző így megcsappant kerettel készült a nyár folyamán az új másodosztályos idényre. Viszont a szakvezető optimistán várja az idényrajtot. A helyi sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy nem terítette ki a csapat előtt a klub nehézségeit, és csakis az edzésekre és a felkészülésre koncentráltak.

„Minden szempontból fel vagyunk készülve a bajnoki rajtra. Sőt, még soha nem álltunk ilyen jól a nyári alapozás után. Nem akarok beszélni a klub nehézségeiről. Ezek valójában szokatlan gondok, amelyek sajnos lassan szokásossá váltak a román fociban. De ezek nem foglalkoztatnak, nem beszélek róluk. Abban biztos vagyok, hogy a szombati mérkőzésen a legénységem harcolni és nyerni fog. Hiszek abban, hogy jóra fordulnak a dolgok. Fontos, hogy béke legyen. A keretben levő focistáim mindegyike játékra jelentkezik, és meglátják, hogy szombaton igazolni fogják mindazt, amit mondtam” — mondta derűlátóan Pană.

Hasonló elszántsággal utazott péntek reggel Resicabányára az FC Olimpia legénysége is. Csik Tibi hangsúlyozta, nem foglalkoztatta a szombati ellenfél anyagi nehézsége, hiszen már volt rá példa az elmúlt szezonban is, hogy a resicaiak ilyen helyzetben jobban összefogtak és nyertek az Olimpia ellen. Tătăru is emlékeztetett arra, hogy májusban, a 2014–2015-ös idény bajnoki rájátszásának 7. fordulójában úgy jöttek Szatmárra, hogy fél éve nem kaptak fizetést, de 1–1-es döntetlent játszottak az Olimpiával. „Nagyon sajnálom, ami Resicán történik. Most itt vagyok, jó a hangulat az Olimpia öltözőjében és szeretek itt lenni. Ezért a maximumot nyújtom én is az Olimpia győzelmének érdekében. Viszont nem lesz olyan egyszerű feladat, hiszen tudom, hogy a volt csapattársaim sem adják könnyen magukat, nagyon nehéz meccs vár ránk” — nyilatkozta Tătaru.

Csik Tibi játékoskeretéből csak Romario Rus fog hiányozni a mai találkozóról. A 21 éves középpályás az egyik edzésen sérült meg, ezért kihagyni kényszerül a resicai találkozót. A keret többi tagja viszont egészséges és várják, hogy győzelemmel kezdjék az idényt. Ha ez sikerül, akkor az Olimpia FC-nek ez lesz az első másodosztályos szezonja (az eddigi háromból), hogy három ponttal rajtol. A hét éves kihagyást követő 2013-as visszatérésnél ugyanis a sárga-kékek 1–1-es döntetlennel debütáltak hazai pályán a FCU Craiova elleni bajnokin, tavaly pedig az akkori újonc Karánsebesi FC otthonában 1–0-ra kapott ki a szatmári alakulat, amelyet akkor még Cosmin Bodea vezetett a kispadról. A 2015–2016-os idényrajt mérkőzése 11 órakor kezdődik.

Pesek Attila