Megkavarta az állóvizet az FC Olimpia öltözőjében Apostu, aki a korábbi csapattársai elleni bajnokira való felkészülés helyett inkább azzal volt elfoglalva, hogy kitámadja a klub vezetőit.
Nem zár majd az első hatban az év végén a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata, miután a másodosztály 15. fordulójának mérkőzésén vereséget szenvedett a Pankotai Şoimii otthonában. Sőt, arra is kevés az esély, hogy kimozduljon a nyolcadik helyről, ehhez ugyanis szombaton az FC Oltnak veszítenie kell hazai pályán a Şoimiival szemben. Természetesen, a CS Mioveni elleni három pont kötelező, viszont ehhez tisztázni kell egyes belső problémákat, ugyanis Bogdan Apostu alaposan megkavarta az álló vizet az elmúlt héten. Az Aradi UTÁ-tól a nyáron igazolt játékos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, most pedig kitámadta a klub vezetőségét, szerinte beleszólnak a keret felállításában. Igaz, a klubvezetők nyár eleji rossz döntése, Cosmin Bodea leültetése a kispadra, alaposan rányomta a bélyegét az Olimpia jelenlegi helyezésére. Innen nagyon nehéz felállni, ezért az igazgatótanácsnak és a klub elnökének, Dan Băbuţ Domuţának is vállalnia kell a felelősséget. A lemondásukat skandálta az a maréknyi szatmári szurkolótábor is, amely elkísérte a csapatot Pankotára. A csapat játékán pedig érezhető volt a feszültség, hiszen csak nagyon ritkán volt benne a gólveszély. Boştină lövései milliméterekkel mentek a kapufa mellett, míg túloldalt Anca–Trip megmentette a csapatát a 23. percben, amikor kivédte Lung 11-es rúgását. Az Olimpia kapusa azonban tehetetlen volt a 48. percben, amikor a védelem mattot kapott Sălăjantól, aki két méterről a kapuba gurította a lasztit.
„Érződött a csapat játékán, hogy az elmúlt hét kevésbé szólt az edzésekről és a futballról” – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Csik Tibor, az Olimpia edzője, utalva Apostu kirohanására. A csatár egyébként a második félidőben lehetőséget kapott és beállt Bujor helyére, de nem tett hozzá semmit a csapat játékához, talán jobban tenné, ha ő is csomagolna, és elhagyná az Olimpiát, még ezen a télen.
Szombaton, Szent Miklós napján a CS Mioveni ellen játszik a szatmári alakulat az Olimpia Stadionban. A győzelem kötelező az idei utolsó meccsen. Télen rendezheti sorait a csapat, hiszen tavasszal nehéz feladat vár a Csik–csapatra, hiszen hat hét alatt az első hatba kell felkapaszkodjon az Olimpia az első hatba.
Liga 2, 2-es Csoport, 15. forduló
Pankotai Şoimii – Szatmárnémeti FC Olimpia 1–0 (Sălăjan 48. perc).
Olimpia: Anca–Trip – Muntean, Mureşan, Heil, Iuhas, Rus, Micaş (Ioniţă 62. perc), Scvarczkopf (Laso 50.), Faur, Bujor (Apostu 46.), Boştină.
További eredmények
CS Mioveni – Nagyváradi FC Bihor 1–0
CSM Râmnicu Vâlcea – Resicabányai Metalul 2–2
Fortuna Poiana Câmpina – FC Olt Slatina 0–0
Karánsebesi FC – Temesvári ACS Poli 0–0.
A Tatrangi Unirea szabadnapos.
1
ACS Poli
14
9
3
2
20–5
30
2
Fortuna
14
7
5
2
21–14
26
3
Metalul
14
7
5
2
19–13
26
4
Mioveni
14
7
3
4
13–10
24
5
Tatrang
13
5
4
4
12–11
19
6
Vâlcea
14
3
8
3
11–10
17
7
FC Olt
13
3
7
3
12–12
16
8
Olimpia
13
4
2
7
10–15
14
9
Pankota
14
2
6
6
13–17
12
10
Bihor
13
1
5
7
5–15
8
11
Karánsebes
14
1
4
9
9–23
7
Fotó: sportarad.ro