Az idei a hatvanadik kiadása volt már ennek a megmérettetésnek – tudatta lapunkkal Rodica Borlan, a Vöröskereszt Szatmár megyei szervezetének elnöke, aki szerint ez a verseny a szervezet évente megrendezett eseményei közül az egyik legfontosabb rendezvény. Az elnökasszony úgy látja, nagyon felkészült gyerekek érkeztek a Kossuth-kertbe összemérni elméleti és gyakorlati tudásukat, amelyet az egészségügy és az elsősegélynyújtás területén szereztek. „A gyerekek felkészítését az iskolák biológia szakos tanárai és a Vöröskereszt önkéntesei vállalták magukra. Minden csapat öt versenyzőt és számos tartalékost hozott magával” – tette hozzá Borlan. V. B.